Október utolsó munkanapja a Takarékossági Világnap. Ebből a jeles alkalomból indul el a Pénzcentrum új rovata. Minden napra egy-egy pénztárcakímélő, hasznos és takarékos tippet adunk - az élet minden területén!
Október utolsó munkanapja a Takarékosság Világnapja. A dátum az 1924-es milánói nemzetközi pénzügyi konferenciának állít emléket, ahol három földrész takarékpénztárainak küldöttei folytattak szakmai eszmecserét.
A szakértők számot adtak a pénzintézetek működésének jellemző tapasztalatairól, céljairól és terveiről, másrészt azokról a hatósági és takarékpénztári feladatokról esett szó, amelyek a betétesek érdekeinek és jogainak fokozottabb védelmét szolgálják.
A tárgyalássorozaton résztvevő 28 ország takarékpénztárainak küldöttei javasolták, hogy a jövőben minden év októberében tartsák meg a takarékosság világnapját. Hazánk legnagyobb pénzintézete, az OTP Bank 1964-ben csatlakozott a nemzetközi tanács felhívásához, azóta ünnepeljük Magyarországon is ezt a napot.

A Pénzcentrum ebből az alkalomból indítja ma el új, Napi tipprovatát. A címlapunkon is látható doboz minden napra egy-egy spórolási, megtakarítási tippet ajánl, de természetesen böngészhetünk a korábbi tanácsok között is. Az élet minden területén keressük a megtakarítási, gazdaságos energiafelhasználási ötleteket, legyen szó autózásról, vásárlásról, főzésről, vagy épp szórakozásról.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Olvasóink ezentúl naponta találkozhatnak pénztárcakímélő tanácsokkal, de természetesen saját ötleteiket, tuti tippjeiket is várjuk! Címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







