Úgy fest, marad a költségvetési törvénytervezetben az a kitétel, miszerint egy családban csak egy segélyezett lehet, továbbá nem változik a gyermekétkeztetés normatívája sem: az eddigi 65 ezerről 22 500 forintra csökken - írja a Népszabadság.
Adott egy család, két munkanélküli szülővel, valamint két iskoláskorú gyerekkel. Ők jelenleg még rendelkezésre állási támogatásából (kétszer 28 500 forint), illetve a gyermekek után érkező családi pótlékból (26 600 forint) próbálnak megélni. Az új törvénytervezet szerint a család jövedelme 83 600-ról 55 100 forintra csökken, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 900-ról 13 775 forintra.
Januártól ugyanis a tervek szerint egy családból csak egy ember kaphatja meg az aktív korúakat megillető támogatást. A maradék családtag esetleg közmunkát, közhasznú munkát végezhet, amit a közmunka tanács szervez, vagy a Regionális Munkaügyi Központoknál meghirdetett közhasznú munkaprogramokra jelentkezhet.
A szociális tárca számításai szerint 35 ezer olyan ellátott van, akit érinthet ez a változás. Azt azonban nem tudni, hogy a közhasznú munkát biztosító szervezeteknek lesz-e elég kapacitásuk.
A tervezettel 12 milliárdot spórolna az állam a legszegényebbeken, amit a szociológusok erősen elleneznek. Válaszul A szociális miniszter kifejtette, hogy a költségvetésben prioritást élvez az Út a munkához program, amelyre 2010-ben 13 milliárddal többet szán az ideinél a költségvetés, vagyis összesen 110 milliárdot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem változtatott a kormány a gyermekétkeztetési normatívát érintő elképzelésein sem: 65 ezer forintról 22 500-ra csökken. Ez az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknál kiegészül a jelenlegi támogatás összegére - elvileg tehát ezeken a településeken nem lesz érzékelhető a változás.
A gyermek-közétkeztetést összesen 978 ezren veszik igénybe. Ebből, kedvezményes étkeztetésre 369 ezer gyermek jogosult, míg - ezen belül - 204 ezer gyermek étkezik ingyen.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







