Augusztusban több ezer fővel nőtt a közcélú foglalkoztatásban részt vevők és a rendelkezésre állási támogatásban részesülők száma, miközben a rendszeres szociális segélyt kapók száma ezerrel csökkent - írja a Napi Gazdaság.
A tárca adatai szerint az év nyolcadik hónapjában 91 ezren vettek részt a program foglalkoztatási részében, 163 ezren kaptak rendelkezésre állási támogatást (rát). Utóbbira 3,71 milliárd forintot költött az állam, míg a rendszeres szociális segélyben részesülő 32 ezer fő számára összesen 824 millió forintot utaltak át. A közcélú foglalkoztatás támogatására 6,644 milliárd forintot utaltak át a helyhatóságoknak. Az idén az első hét hónapban összesen erre a célra 23,504 milliárd forintot fizetett ki az államkincstár a helyhatóságoknak.

A minisztérium szerint a közcélú foglalkoztatás átlagos időtartama 5,4 hónap, napi átlagos ideje hét óra. Idei adat ugyan még nincs róla, de az eddigi tapasztalatok szerint van átjárás a közcélú foglalkoztatás és a közmunkaprogramok között, és gyakorta megesik, hogy az előbbiben felkínált munka ledolgozása előtt vagy után az illető jelentkezik valamelyik központi közmunkaprogramba is.
2011-ben 5 ünnepnap is hétvégére esik: kiadják a hétfőt, vagy a pénteket?
A szaktárca azzal számol, hogy az év hátralévő részében körülbelül 30-40 ezerre csökken majd a programban foglalkoztattak száma, bár az oktatási és szociális intézményekben az őszi és a téli hónapokban is lesz igény a foglalkoztatásra, és kisebb mértékben persze köztisztasági feladatok is akadnak majd a helyhatóságoknál.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








