Budapesten hétfőn megnyílt a tizenötödik hulladékudvar is, így mostantól a 18. kerületiek is ide vihetik a szelektíven válogatott hulladékaikat. A most nyílt hulladékudvar az eddigi legnagyobb és legkorszerűbb.
Az FKF Zrt. a 18. kerületben megnyitotta Budapest legmodernebb és legnagyobb hulladékudvarát. A több mint 1500 m²-es hulladékudvarban már a zöldhulladékot is, és hamarosan az építési törmeléket is leadhatja a lakosság. Utóbbihoz a sittes zsákot a helyszínen lehet majd beszerezni. Az utóbbi 5 évben ez az első hulladékudvar, ehhez ugyanis a kerület önkormányzatnak kell biztosítani a helyet. A 18. kerületi önkormányzat fontosnak tartotta, hogy náluk is legyen egy telep, ahova a lakosság a szelektíven gyűjtött hulladékát díjmentesen leadhatja.
Az FKF Zrt. immár 15 hulladékudvarba várja a kultúra azon rajongóit is, akik tiszta csomagolási üveg hulladékért kulturális programok belépőjegyeire gyűjthetnek. A KultÚjra Program - melynek szakmai támogatói a Közlekedési, Hírközlési és Energetikai Minisztérium, Budapest Önkormányzata, technikai lebonyolítói pedig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., az ÖKO-Pannon Kht. és az Európa Kht. - szeptember 9-én indul útjára és év végéig tart.
Az új hulladéklerakó a XVIII. kerületben a Jegenye fasor 15. alatt található.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








