Európa legboldogabb országai: eddig tévhitben éltünk

2009. augusztus 13. 14:02

Általános sztereotípia, hogy a déli, mediterrán országok lakói boldogabbak a jóval hűvösebb észak-európaiaknál. Az OECD felmérése ezt most cáfolni látszik. A dánok messze boldogabbak bármelyik ország lakóinál.

Az OECD legújabb jelentése alapján bátran kijelenthető: az északiak boldogabbak a dél-európaiaknál, miután Dánia, Finnország, illetve Hollandia vezeti a legboldogabb országok listáját. Európán kívül Új-Zéland, illetve Kanada a nyolcadik, illetve hatodik helyen végzett, Svájc a hetediken, Belgium pedig a tizediken.

Dániában irigylésre méltóan alacsony a munkanélküliségi ráta, a gazdasága relatíve egészségesnek mondható a maga 68 ezer dollár feletti egy főre jutó GDP-jével, és a lakosság többsége elégedettnek vallja magát az életminőségével, amiben nem is számít romlásra a közeljövőben.

A felmérés során tulajdonképpen ez utóbbira, a szubjektív jólétre voltak kíváncsiak, vagyis arra, hogy életükben inkább a pozitív élmények, érzések dominálnak-e, vagy a negatívak. Ehhez egy tavalyi Gallup kutatás eredményeit használták, amiben 140 ország vett részt.

A résztvevőktől többek között olyanokat kérdeztek, mint hogy csináltak-e valami olyat előző nap, amit élveztek, vagy amire büszkék voltak, tanultak-e valami újat, vagy figyelt-e rá környezete.

Minden egyes országban, reprezentatív mintavételt követően 1000, 15 év feletti embert kérdeztek meg, és a válaszokat 1-től 100-ig terjedő skálán értékelték. Az összátlag végül 62,4 pont lett.

Hogy mégis miért értek el az észak-európai országok magasabb pontokat? Az OECD társadalompolitikai részlegének vezető elemzője szerint az adott ország gazdasági helyzete most igen fontos szerepet játszik az emberek szubjektív jólétében.

A válság ugyanis szinte minden országtól áldozatokat követelt, azonban a legmagasabb pontokat elérő államok továbbra is a legnagyobb az egy főre jutó GDP-vel büszkélkedhetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Persze a gazdasági, anyagi jólét nem volt elegendő a legboldogabb ország címhez: Norvégia a maga közel 100 ezer dolláros egy főre jutó GDP-jével csak a kilencedik helyen végzett, szemben Új-Zélanddal, ahol ugyan csak 30 ezer dollár jut egy főre, mégis több mint 76 pontot szereztek a 100-ból.

Életük során az emberek általában egyre több vagyonra tesznek szert, a boldogságérzetük mégsem nő ezzel arányosan, azt sokkal inkább a család, illetve az egyéb közösségekhez való tartozás határozza meg.

Az OECD felmérés összefüggést talált a boldogság és a munka-magánélet közötti megfelelő egyensúly megléte között is. A skandinávok ugyanis amellett, hogy igen magas egy főre jutó GDP-vel rendelkeznek, nem dolgoznak többet heti 37 óránál, szemben mondjuk Kínával, ahol több mint heti 47 órát robotolnak az emberek.

A munkanélküliség szintén rossz hatással van az emberek közérzetére, hangulatára. Közgazdászok szerint stabil gazdasághoz ugyanis 4 százalék körüli munkanélküliségi rátára van szükség.

A tízes listát kiegészítve Írország az ötödik, Svédország a negyedik helyen végzett.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13