Hazánk a legrosszabbak táborában: nem kutatunk, nem fejlesztünk

Pénzcentrum
2009. január 23. 09:45

Az Európai Bizottság legfrissebb elemzése szerint csökkent az EU innovációs lemaradása az USA-val és Japánnal szemben, amihez a tagországok különböző mértékben járultak hozzá. Hazánk a legrosszabbak csoportjába tartozik - írja a Világgazdaság.

Az elemzést 29 tényezőt vizsgálva, négy csoportba sorolta a tagországokat, melyek közül Magyarország az uniós átlagot lényegesen alulmúlók táborába tartozik, ahova például Románia és Bulgária is, azonban utóbbi két ország mégis dicséretben részesült, amiért felzárkózásuk gyorsnak bizonyul.

Az éllovasok közül Németország, és a nem EU-tag Svájc tudott a legnagyobb mértékben fejlődni.

A teljesítményt befolyásoló tényezők közül az emberi erőforrások, a széles sávú internethez való hozzáférés, valamint a kockázati tőke hozzáférés tekintetében tudtott az EU egésze leginkább fejlődni, míg hazánk az innovációk gazdasági hasznosításában mutat relatív előnyt. Nőtt ugyanis a magyar eredetű közösségi védjegyek és dizájnok száma.

Az időszak alatt az EU-ban nem tudott emelkedni a k+f költések GDP-hez mért aránya, az továbbra is 1,84 százalék maradt, így tehát nem kerültünk közelebb a lisszaboni stratégia 3 százalékos céljához.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Japánban ugyanez az arány 3,04-ről 3,39 százalékra, Koreában 2,39-ről 3,23-ra, míg Kínában 0,9-ről 1,42 százalékra tudott emelkedni.

Bíztató eredmény ugyanakkor, hogy az EU-ban 2000 ótakétszer akkora ütemben nőtt a kutatók száma, mint az Egyesült Államokban és Japánban, bár arányuk a teljes munkaerőn belül még mindig alacsonyabb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem