Két svéd turista már alig várta, hogy a csillogó tengerparttal rendelkező olasz Capri szigetére érkezzen, de óriási meglepetés érte őket, amikor betértek a "helyi" idegenforgalmi irodába. Az ott dolgozó munkatársak eleinte nem is értették, hogy mit is akarnak a turisták, de az egyik kérdésnél kiderült a baki, a svédek az utazás előtt nem a festői sziget nevét, hanem az északi iparváros Carpi nevét ütötték be a GPS-be.
"Az irodában dolgozó munkatársak közölték velük, hogy a betűtévesztés következtében körülbelül 650 kilométerrel elvétették a célpontot. Azért is nehéz megérteni, ami történt, mert a turisták egy szigetre indultak, mi pedig a szárazföld közepén vagyunk. Nem tűnt fel nekik, hogy itt nincs tenger? Ehhez hasonló esettel még nem találkoztunk." - mondta a meglepett helyi önkormányzati szóvivő, Giovanni Medici.
A középkorú házaspárra akkor lettek figyelmesek az idegenforgalmi irodában, amikor azt kérdezték, hogy miként juthatnak el a - Capri nevezetességei közé tartozó - Kék Barlanghoz a legegyszerűbben. Ekkor tisztázták a félreértést és talán annak köszönhetően, hogy a baki nem járt nagy kerülővel a pár teketóriázás nélkül visszaszállt az autóba és folytatták útjukat tovább, dél felé.

Capri, a Nápolyi-öbölben található festői sziget már a római idők óta a kedvelt turistacélpontok közé tartozik, Carpi ellenben egy nyüzsgő észak-olasz iparváros.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







