Az Európai Unióban szigorú szabályok vonatkoznak a légitársaságok árképzési módszereire, illetve a honlapon kötelezően szerepeltetendő díjakra. Tilos például az utasbiztosítást automatikusan beépíteni az árba, ennek ellenére több olyan fapados is akad, ahol az utasnak meglehetősen nehéz dolga van, ha le szeretne mondani erről a szolgáltatásról.
Mint ismeretes, tavaly novemberben az EU bevezetett egy olyan szabályt, miszerint a légitársaságok honlapján feltűntetett áraknak minden adót és illetéket tartalmaznia kell, és ezen felül csak olyan szolgáltatásokért számíthatnak fel díjakat, amit az utas külön igényel - ide értve az utasbiztosítást is.
Ennek ellenére az Easyjet honlapján, a jegyvásárlás során automatikusan hozzáadódik az utasbiztosítás is, amit ha mégsem igényelne az utas, arról külön kell nyilatkoznia, egy check-boxban, amit meg is kell erősítenie - írja a brit fogyasztóvédelemmel foglalkozó magazin, a Which?.
De nem csak az Easyjet, hanem számos egyéb diszkont légitársaság is magasról tesz az EU-direktívára, úgy mint a Jet2, vagy a Monarch, míg az Air Berlinnél a járattörlés esetére kötött biztosítás jár automatikusan a jegyhez, hacsak meg nem találja a vevő a kis pipát az oldalon, amit ki kell törölni ahhoz, hogy lemondjon erről a szolgáltatásról.
Az Easyjet szóvivője a Which? kérdésére elmondta, hogy a légitársaság néhány hónapon belül EU-konformmá kívánja tenni honlapját, vagyis megszűnteti az automatikus biztosítás-nyújtást. A Ryanair áprilisban tett eleget az EU követelésének.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








