A Budai Egészségközpont, Budapest egyik vezető magánegészségügyi intézménye ismertette tavalyi évi menedzserszűrési statisztikáinak eredményét. Az évi több mint 4.000 menedzserszűrést végző, és kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező intézmény felméréséből kiderül, hogy a feszített munkatempó, a pszichés terhelés, valamint a mozgásszegény életmód miatt olyan betegségek alakulhatnak ki, amelyekre gyakran csak a rendszeres szűrővizsgálatok derítenek fényt. Az elmúlt évben az elvégzett több mint 4000 menedzserszűrés alkalmával a vizsgált páciensek közel 90 százalékénál diagnosztizáltak valamilyen megbetegedést, és közel 21.000 diagnózis született. A statisztikák rávilágítanak a prevenció jelentőségére a fokozottan leterhelt vezetői réteg életében.
"A szűrések alkalmával időben felfedezett betegségek a diagnosztizálást követően nagy arányban sikeresen gyógyíthatók. Konkrét esetekkel bizonyítható, hogy a korai stádiumú, de súlyos betegségek esetében életeket is menthet a menedzserszűrés" - mondta Kiss András, a Budai Egészségközpont marketing és értékesítési igazgatója. "Azáltal, hogy kiszűrjük a kockázati tényezőket csökken a betegállományban töltött idő. A vezetők kiegyensúlyozottá és motiválttá válnak, így teljes mértékben munkájukra koncentrálhatnak. Ez munkaadó és a beosztottak számára is jelentős előnyöket eredményezhet" - tette hozzá Kiss András.
A menedzserszűrések során diagnosztizált, leggyakoribb betegségek közé tartozik többek között az elhízás, a rövidlátás, a fogszuvasodás, valamint a magas vérnyomás és koleszterinszint. Ezek mellett jellemző még a gyomorfekély, a szívtáji fájdalom, és az emésztési zavarok, de előfordulhatnak alvási és potenciazavarok is. Az összes diagnózis mindössze 12 százaléka volt a "Sine morbo" azaz betegség nélkül. A vizsgált páciensek 11 százalékánál diagnosztizáltak daganatos megbetegedést, ám ezek több mint 95 százaléka jóindulatú elváltozás. A csupán 2 százalékot elérő rosszindulatú daganatok 19 százaléka a bőrt, szintén 19 százaléka a nyirok és vérképző szerveket és egyenlő arányban 14-14 százaléka az emlőt, az emésztőszerveket, valamint a prosztatát érinti. Kisebb arányban diagnosztizáltak rosszindulatú elváltozást a vesében (5%), valamint a légzőszervekben (5%).
A szervrendszereket tekintve a leggyakrabban érintett területek az endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (25,8%), a szem (20,3%), valamint a keringési rendszer (11%). Ritkábban fordulnak elő a légzőrendszer és légutak (1,9%), valamint például a fül betegségei (kevesebb mint 1 százalék). A felgyorsult munkavégzéssel járó fokozott stresszre utalhat, hogy a vizsgálatok során 6 százalékban diagnosztizáltak emésztőrendszeri betegségeket.
Érdekesség, hogy a legnagyobb számban - a vizsgált páciensek több mint 9 százalékánál - előforduló betegség a lúdtalp, ezzel szemben idegrendszeri megbetegedéseket például csak kis számban diagnosztizáltak. A mozgásszegény életmód miatti elhízás pedig a páciensek közel 8 százalékát érinti. Emellett a magas vérnyomás (7,1%), a rövidlátás (5,3%), valamint a fogszuvasodás (4,4%) a legjellemzőbb betegségek a vezetők körében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hazánkban egyre több vállalat ismeri fel, hogy a vezetők egészségi állapota jelentősen befolyásolja az üzleti eredményeket, és a versenyképesség egyik kulcsa a vállalat munkatársainak egészsége és motivációja. Ennek fényében a vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkahelyi egészségmegőrzésre a vezetők körében is.
A Budai Egészségközpontban alap, és teljes körű kivizsgálásra is lehetőség van. A vizsgálatok egy időben és egy helyen zajlanak. Garantált a teljes diszkréció, és a szakemberek további egészségmegőrző programok kidolgozásában is segítséget nyújtanak. A vizsgálatok alapján minden részletre kiterjedő, személyre szabott összefoglaló vélemény és egészségterv készül, az egészség megőrzésére tett javaslatokkal, valamint a teendők ütemezésével. A páciensek részéről felmerülő kérdésekről - igény esetén - egyéni leletkonzultáció keretében történik egyeztetés. A központ nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a feltárt betegségek további kivizsgálására is lehetőséget biztosítson, minden esetben az adott terület specialistája által.
Valós példákkal bizonyítható, hogy számos esetben a menedzserszűrés segített egy betegség korai stádiumú felismerésében. Ez lehetővé tette, hogy a páciensek időben orvosi segítséget kapjanak, és időben elkezdődjön a kezelés vagy akár egy életmentő beavatkozás.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)