Elfogtak egy tolvajt egy angliai Lidl áruházban. Az enyves kezű hölgy hat szelet bélszínnel próbált meglógni a boltból.
A 43 éves Dawn Martin-t Canterbury egyik Lidljében csípték fülön, amikor több szelet értékes bélszínnel próbált meg kislisszolni az ajtón. Az eset pikantériája, hogy a hölgy azt vallotta: vegetáriánus, és ki nem állhatja a húsételeket.
A hölgy a nyomozóknak úgy nyilatkozott, hogy egy barátjával vásárolt az üzletben, és vélhetően ő tette be a húsokat a bevásárlószatyrába. Az állítólagos barát pedig komoly drogfüggőségben szenved, és a nő vallomása szerint valószínűleg el akarta adni a bélszínt, hogy kábítószert vehessen az árából.
Az ügy jelenleg bíróság előtt van, a tárgyalást jövő hétre elnapolták.
Nem véletlen, hogy a tolvajok a bélszínt választották, hiszen azt az egyik legértékesebb hústermékként tartják számon: a hátszín és a fartő között elhelyezkedő vesepecsenye - mely a marhahús legnemesebb és egyben legdrágább része- ára Magyarországon 5-7 ezer forintnál kezdődik kilogrammonként.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







