24 °C Budapest

IKEA- szekrény zuhant a vásárlóra, 700 milliós kártérítés

2009. április 25. 08:02

3,2 millió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság annak a nőnek, akire 130 kilónyi, lapra szerelt bútor zuhant egy amerikai IKEA- áruházban.

A 36 éves Xiaolei Zeng-nek eltört a medencecsontja, és további komoly mozgásszervi sérülései keletkeztek. Az eset még 2006-ban történt, de a bíróság csak most tett pontot az ügy végére. A nő egy asztalt szeretett volna vásárolni a Potomac Mills-i IKEA- ban, amikor rázuhantak a súlyos bútordarab.

A leértékelt árucikkek között levő bútorelemek nem voltak megfelelően rögzítve, ezért eshettek rá a nőre.

A szerencsétlenül jár vásárlónak több műtétje is volt, fémcsatokkal kapcsolták össze a medencecsontját. A nőnek korábbi hobbiját -a kerékpározást és a túrázást- is fel kellett feladnia, ráadásul az olyan egyszerű mozdulatsorok is komoly fájdalmat jelentenek, mint a leülés vagy a gyaloglás.

Az áruházat a 3,2 millió dolláros kártérítés mellett arra kötelezték, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket vezessen be a vásárlók érdekében, és rendszeresen ellenőrizze tárolóegységei megfelelő állapotát.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem