11 °C Budapest

Az IKEA-titok, avagy miért száz forint egy tányér húsgolyó

2009. március 11. 05:40

Egy hónapig 100 forintba kerül 10 db svéd húsgolyó körettel, mártással az IKEA-áruházakban. Ez már a vég kezdete, vagy csak ennyire jól megy a svéd áruháznak? IKEA-titkok, első kézből.

"Svéd húsgolyó ellenállhatatlan áron" - hirdeti az IKEA. 10 db svéd húsgolyó, főtt burgonya körettel, tejszínes barnamártással és vörösáfonya dzsemmel csak 100 Ft! Az akció egyébként ennél szélesebb körű, hiszen minden 10 db gombóc után 10 forintért kaphatunk egy kis kerámia tálkát is.

Első látásra úgy tűnik, felkészült az áruház a nagyobb tömegek fogadására is. Nem véletlenül mondják, hogy árérzékeny fogyasztó a magyar, de az Örs vezér téren eddig még egyszer sem tapasztaltunk hosszabb sorokat: bő tíz percnél senkinek - még a szép számban jelen levő kisnyugdíjasoknak sem - kellett várni, hogy megkaphassa az áhított golyókat.

Golyóznak, de miért?

A kérdés inkább az, mi a céljuk a svédeknek a márciusi leértékelésekkel? Talán a vevők becsalogatása, és gazdasági visszaesés miatt esetlegesen csökkenő eladások növelése? Vagy a rendkívül gyenge forint miatti kiesés kompenzálása?

Gerőcs Vendel, az IKEA regionális PR menedzsere szerint más áll a háttérben. Amint azt a Pénzcentrumnak elmondta, a svéd húsgolyó akció üzenete, hogy a vélt vagy valós gazdasági válság ellenére az IKEA továbbra is egy hely, ahol az egész család jól érezheti magát, akár egy egész napos bevásárlás során is - és ezt függetlenül a pénztárcája vastagságától mindenki megengedheti magának.

Ugyanakkor a forgalom esetleges visszaeséséről még nem állnak rendelkezésre pontos adatok. Az IKEA gazdasági éve ugyanis nem a naptári évet követi, hiszen augusztustól júliusig tart. Mivel jelenleg gazdasági évük derekán járnak, korai volna még mérleget vonni. Mindenesetre Gerőcs úgy látja, az áruházak tartják terveiket és az év elején kitűzött néhány százalékos növekedés továbbra is reális cél.

A katalógus, és ami mögötte van

A világszerte évenként mintegy 200 millió(!) példányban kiadott IKEA-katalógus magyar kiadásában található árak 2009. augusztus elsejéig érvényesek. Az áruház számára ezért nem kis problémát jelenthet, hogy az euró árfolyama a reklámkönyv kiadásakor - tavaly nyáron - a 240 forintos árfolyamon mozgott, az elmúlt napokban pedig sokszor a 310 forintot is meghaladta. A sokszor 100 vagy 200 forintos termékeknél egy, az árfolyamot követő drágulás súlyos visszaesést is jelenthet az eladásokban az elsősorban kis pénztárcájú vevőket megcélzó áruházlánc számára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Az aktuális katalógus - garantált árakkal
(Fotó: ikea.hu)

Azonban - mint azt megtudtuk - az árfolyamingadozás semmilyen változást nem okoz az árakban, hiszen a svéd lakberendezési cégnél előre rögzített belső árfolyamokkal dolgoznak.

Gerőcs Vendel szerint áraikat augusztus 1-jéig valóban garantálják, sőt, bizonyos árucikkek esetében évközben is csökkentik őket - időszakonként, vagy éppen az IKEA FAMILY törzsvásárlói program keretében speciális kedvezményeket is nyújtanak.

Nem lesznek elbocsátások

Az árakat úgy próbálják továbbra is alacsonyan tartani, hogy nagy volumenű megrendelésekkel dolgoznak - erről egy óriási méretű hálózat (54 országban közel 1400 beszállító) gondoskodik. Ugyanakkor az IKEA spórolós taktikája most valóban nagy segítség lehet, gondoljunk például a speciális, lapra szerelt csomagolás miatti alacsony szállítási költségekre.

Azt az IKEA is elismeri, hogy a gazdasági válság a lakberendezési piacon is érezteti hatását, ők azonban optimisták, és a jelenlegi helyzetben is az új lehetőségeket látják.

A PR menedzser szerint a vásárlók többször is meggondolják, hogy mire költik pénzüket, ezért sokkal fontosabb tényező lesz az alacsony ár.

Az optimizmus a személyzeti politikára is kihat: Gerőcs Vendel határozottan cáfolta, hogy a menedzsment elbocsátásokat tervezne.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem