A miniszter értékelése szerint a világszínvonalú szingapúri gyógyszeralapanyag-gyártó vállalat Gödöllőn megvalósuló beruházása befektetés a jövőbe.
Drasztikusan visszaeshet a hazai gyúgyszergyártás, ha a kormány nem változtat a szektorral kapcsolatos politikáján. Két éve még azzal hitegették őket, hogy húzóágazattá válhatnak az országban.
A négy nagy magyar gyógyszergyártó (Richter, Egis, Sanofi, Teva) az elmúlt két évben 6 milliárd forintos piacot vesztett, miközben az ágazat 71 milliárd forint különadót fizetett be az Egészségbiztosítási Alapba - mondta Rózsa András, a Teva Magyarország vezérigazgatója. A tb által hirdetett árverseny is elsősorban őket sújtja, hiszen az általuk forgalmazott generikus készítmények piacán zajlik.
Az árverseny miatt félő, hogy az itthoni nyomott áron forgalmazott gyógyszereket külföldi nagykereskedők vásárolják fel, majd otthon jó pénzért értékesítik azokat. Ez nem törvényellenes, de előfordulhat, hogy a hazai piacról eltűnnek ezek a készítmények. Pedig jelenleg a hazai gyártók látják el a betegek felét gyógyszerrel.
A kormány mostani megszorító csomagja szerint 15 milliárdot kellene megspórolni a gyógyszerkasszában, ez a cégek mellett a lakosságot is sújtja a csökkenő támogatási kulcsok miatt. Pedig a támogatott gyógyszerek fogyasztása az elmúlt két évben már 46 milliárd forinttal csökkent.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







