A Parlament a bálnavadászat ellen küzd: ez most a legfontosabb?

2009. február 27. 18:00

Továbbra is tiltaná az Európai Parlament a bálnák kereskedelmi célú vadászatát és beszüntetné az állatok tudományos céllal engedélyezett leölését. A képviselők menedékhelyeket és védett tengeri területeket jelölnének ki az állatok számára.

Az uniós fellépésről szóló jelentést 626 igen, 12 nem szavazattal 19 tartózkodás mellett fogadták el az EP- képviselők.

Az Európai Parlament arra kéri az uniós országokat, hogy "összehangolt és koherens módon támogassa a bálnák egész világra kiterjedő legmagasabb szintű védelmét, és hozzon megfelelő intézkedéseket a bálnák és egyéb cetfélék populációjának megőrzésére".

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 1986-ban tilalmat hirdetett a kereskedelmi célú bálnavadászatra. A nagyobb bálnafélék populációja azóta ugyan nőtt, a leölt bálnák száma azonban mégis emelkedett, a tilalom ugyanis a bálnák különleges engedéllyel, tudományos céllal történő befogására nem vonatkozik. A moratóriumot egyébként nem írta alá a bizottság összes tagja, így a kereskedelmi vadászat még mindig folyik.

Az EP továbbra is fenntartaná a tilalmat a kereskedelmi bálnavadászatra és a bálnából készült termékek nemzetközi kereskedelmére. Az EP- képviselők menedékhelyeket jelölnének ki az óceáni és tengeri térségekben, ahol határozatlan ideig tilos lenne mindenféle bálnavadászat, és védett tengeri területeket hoznának létre, ahol a bálnák különleges védelemben részesülnének.

A cetféléket fenyegető egyéb veszélyekkel - éghajlatváltozás, a hajók által okozott ütések, járulékos kifogás, vagy az ember által okozott víz alatti zaj - azonban a védett területeken kívül is foglalkozni kell - írja az Elspeth Attwooll brit képviselő által készített jelentés.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az EP szerint a tudományos célokra engedélyezett bálnavadászatot is be kell szüntetni. Ha egy-egy esetben mégis engedélyezik, akkor csak a bálnavadászati bizottság tudományos bizottsága által megszabott kvóták és útmutatások alapján, teljes körű nyilvántartással, jelentéstétellel és szigorú ellenőrzésekkel lehet végezni - vélik a képviselők.

Az EP-képviselők szerint "az EU-nak a globális fellépést megelőzően fel kell lépnie a bálnákat fenyegető veszélyek leküzdése ellen a közösségi vizeken és a közösségi hajók tekintetében".

A jelenlegi uniós élőhelyvédelmi irányelv egyébként nem engedélyezi a kereskedelmi bálnavadászat újrakezdését egyetlen bálnaállomány esetében sem az Európai Unió vizein - derül ki a jelentésből.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem