17 °C Budapest

Pénz, vagy megbecsültség: neked melyik a fontosabb?

2009. február 27. 12:00

Gazdasági válság, létszámleépítések, csökkenő jövedelem ide, vagy oda, úgy fest, az emberek többségének még így is a megbecsültség az elsődleges, megelőzve az anyagi biztonságot, ha munkáról van szó.

Egy amerikai felmérés eredményei szerint korosztálytól függetlenül a munkavállalók többségének a megbecsültség, az elismertség a legfontosabb szempont, amely alapján munkát választanak.

A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, léteznek-e generációs különbségek a munkavállalók között, hogyan befolyásolja az életkor a munkateljesítményt, a csapatmunkára való alkalmasságot, a munka során szerzett ismereteket, stb.

A felmérésben több mint ötszáz munkavállaló vett részt, négy korcsoportra osztva, akiknek egytől ötig terjedő skálán kellett értékelniük 7 különböző ismérvet, aszerint, hogy számukra melyik a legfontosabb.

Ezek közül a megbecsültség 4,33-as átlagot ért el, az összes korcsoportot tekintve, a második helyen a pénzügyi stabilitás végzett, 4,23-as átlaggal, a harmadik helyre az előrelépési lehetőség került, majd a tanulási lehetőség, a flexibilitás, és az új munkahelyi tapasztalatok is magas pontszámot kapott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a munkáltatók általában kevéssé veszik figyelembe az éltekorbeli, és generációs különbségeket, illetve az ezekhez szükséges eltérő bánásmódot.

Sokan azonban úgy vélték, hogy eltérő korú emberek csapatmunkája előnyös lehet, már csak azért is, mert eltérő megközelítések jutnak így felszínre, ugyanakkor kommunikációs akadályok is felléphetnek, valamint olyan ellenérvek is elhangzottak, hogy az idősebbek nem tudnak elég rugalmasan, és gyorsan reagálni.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?