Bár a végrehajtott reformintézkedések hatására három éven keresztül folyamatosan csökkent a kiváltott gyógyszerek aránya, tavaly csaknem tízezer dobozzal több készítményt vettek a betegek, mint 2007-ben.
Egy átlagos magyar állampolgár - az egészségbiztosítóval közösen - összesen 52 ezer forintot költött orvosságokra, és ebből 31,7 doboz orvosság jutott fejenként. A recept nélküli szerekből több fogyott a patikákban, mint a vényköteles termékekből. Az előbbiek forgalmának harmada láz- és fájdalomcsillapító, illetve megfázás elleni szer volt. Népszerűek az emésztésre, a gyomorpanaszokra ható készítmények is.
A Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint a családi kasszákból 13,8 százalékkal költöttek többet a reklámokból ismert, szabadon megvásárolható orvosságokra, mint egy évvel korábban. A vényköteles szerek piacán több dobozzal váltottak ki a betegek a szív- és érrendszerre ható szerekből, a daganatos betegségekkel kapcsolatos terápiákból. A gyógyszertörvény bevezetésekor vénykötelessé tették az Algopyrint, amely a fogyasztási toplistán továbbra is toronymagasan vezet. Bár csak recept ellenében kapható, tavaly is több mint 7,1 millió doboz fogyott, kétszer annyi, mint a vényesek listájának második helyén álló infúziós sóoldatból.
A gyógyszerforgalmi adatok ötéves összevetéséből kiderül, hogy 2003-hoz képest az eladott orvosságok dobozszáma 3,4 százalékkal kevesebb, ugyanakkor a gyógyszerekre költött összeg 43,6 százalékkal nőtt: 364 milliárd forintról 523,5 milliárdra.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








