Részben a napi 5 ezer forintos díjnak köszönhetően, amiért ketten megszállhatnak egy éjszakára egy balatoni kempingben, idén újra nő az ilyen jellegű forgalom, bővül a sátras, lakókocsis vendégkör - írja a Népszabadság.
A tapasztalatok szerint sokan vannak, mind magyarok, mind külföldiek, akik újra kezdik felfedezni a kempingek nyújtotta örömöket, másfél évtized óta ugyanis újra emelkedni kezdett a kempingezők száma. 2007-ben 3 százalékkal több összesen 650 ezer vendégéjszakát töltöttek a nyaralók a balatoni kempingekben, és az idei foglalások is reménykeltők.
A szakemberek szerint a vendégkör nem csak nő, hanem változik is. Bár a többség még mindig osztrák, német, dán, vagy holland, valószínűleg az üdülési csekkek népszerűségének köszönhetően a magyar turisták aránya is jelentősen megnőtt.
A korábbi sátrak helyett azonban egyre többen érkeznek lakókocsival, ami a saját otthon érzetét adja, de keresettek a bungalók vagy a telepített lakókocsik is. A bungalók ára viszont már kicsit borsosabb, 4-5 személyre a főszezonban akár 20-26 ezer forintos kiadást is jelenthet naponta.
A sátraknak, lakókocsiknak pedig naponta valamivel kevesebbet, 7-8 ezer forintot kell fizetnie egy 4 tagú családnak. Az olyan sátrak esetén, amelyek két személyesek, így kisebb helyen is elférnek, a díj 5 ezer forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Belegondolva ez akár egy apartman árával is vetekedhet, de a látszat csalóka, ugyanis a plusz szolgáltatások miatt ez mindenképpen olcsóbb. Nem kell például fizetni a parkolásért, és a strandbelépőért, ráadásul ingyenes programok is vannak. Ma már szinte mindenütt van biztonsági szolgálat is, így a tolvajoktól sem kell tartani.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






