7 °C Budapest

Vigyázz a nyaralás alatt: megmutatjuk, hol tilos a cigi

Pénzcentrum
2008. június 30. 13:45

Egyre több ország dönt úgy, szigorítja a dohányzás szabályait. Július elsejétől ezen államok közé tartozik majd Hollandia is, ahol tilos lesz éttermekben, kávézókban rágyújtani. A sorban az első egyébként még Írország volt 2004-ben. Nézzük, mely európai országokban ajánlatos a nyaralás alatt meggondolni, rágyújtunk-e vagy sem.

Nagy-Britannia

Angliában tavaly július elseje óta tilos nyilvános helyen és munkahelyen rágyújtani. Néhány hónappal később a tiltást átvette Wales és Észak-Írország, Skócia pedig már 2006 óta tiltja a nyilvános dohányzást.

Dánia

A skandináv államok közül Dánia vezette be utolsóként 2007 augusztusában a dohánytilalmat azokban a bárokban, kávézókban és éttermekben, melyek alapterülete meghaladja a 100 négyzetmétert.

Franciaország

A franciák 2008-ban kezdték meg kitiltani a füstölgőket a kávézókból, éttermekből és bárokból. Aki megszegi a tilalmat, 450 eurót (106 ezer forintot) kell fizetnie, a helyiség tulajdonosa pedig akár 750 eurót (177 ezer forintot) is fizetethet, amiért engedélyezte a dohányzást.

Németország

Január elsejétől tilos Németország majdnem teljes területén rágyújtani bárokban és éttermekben.

Görögország

Ugyan Görögországban dohányoznak Európán belül a legtöbben (a felnőttek 45 százaléka), mégis az elsők között, 2002-ben tiltotta meg a dohányzást nyilvános helyen a görög kormány, igaz a szabályozás a bárokat kihagyta.

Írország

2004 márciusában tiltották be a füstölgést az írországi kultúrát fémjelző bárokban, s ez indította el Európa-szerte a lavinát.

Olaszország

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2005 januárja óta tilos a kávé mellett cigizni az olasz kávézókban, éttermekben és egyéb nyilvános helyeken.

Norvégia

Nem sokkal Írország után vezette be Norvégia a dohányzási tilalmat. 2004. június 1. óta tilos rágyújtani bárokban, éttermekben, azonban a munkahelyeken ki lehet alakítani dohányzó-helyet.

Portugália

Portugália 2007 júniusában fogadta el a törvényt, melynek értelmében a 100 négyzetméter alapterületnél kisebb éttermek választhatnak, a közintézményekben pedig dohányzó-részt alakítottak ki, s a 18 éven aluliak nem vásárolhatnak dohány-terméket.

Spanyolország

Az EB-nyertes Spanyolországban 2005 január elseje óta tilos munkahelyeken rágyújtani.

Törökország

Idén májusban vált hatályossá a nyilvános helyeken dohányzást tiltó törvény Törökországban, ahol a felnőtt férfiak kétharmada dohányzik.

Málta, Svédország, Lettország, Litvánia, Észtország, Belgium, Izland

Ezekben az országokban is elfogadták a dohányzás-ellenes törvényeket, azonban a legtöbb esetben a dohányfüst-mentes munkahelyre koncentrálnak.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem