Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
Kedden ünnepelte 10. évfordulóját a kedvezményes üdülési csekk rendszere, amit mára 8500 helyszínen fogadnak el, és közel 30 féle szolgáltatást lehet igénybe venni vele - írja a Magyar Hírlap.
Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülésén elhangzottak alapján ma már több mint 40 milliárd forint értékben vásárolnak üdülési csekket az ügyfelek, ami igen nagy ugrást mutat a kezdeti egy-két milliárdos forgalomhoz képest.
A 8500 helyszínen, 27 féle szolgáltatást nyújtó csekkeket egyre többen használják nyaraláskor, amit a reálbérek csökkenése is magyaráz - véli Bánki Erik bizottsági elnök.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a csekkek számos olyan szolgáltatást is nyújtanak, melyeknek semmi köze az üdüléshez, ezért érdemes lenne a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak profiltisztítást végrehajtania.
A csekkeket üdülésre, pihenésre, szabadidősportra, egészségmegőrzésre és betegségmegelőzésre lehet használni, amit az alapítványi elnök szerint törvény rögzít.
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


