11 °C Budapest

Újra drágább a telefon, de legalább keresni is lehet vele...

Pénzcentrum
2008. február 20. 05:55

Havonta megismételt körképünk az internetes telefonálás percdíjai mellett feltünteti az interneten keresztül küldhető SMS-ek díját is. Előbbi területen kevés, az utóbbi esetében azonban annál több változás történt az előző cikkünk óta, ugyanis egyetlen egy szolgáltató kivételével mindenki vevőcsalogatás gyanánt az árcsökkentésre szavazott, sőt, több szolgáltatónál ingyenessé vált a küldés. Persze mint a telefonálás esetében, ez is csak bizonyos feltételek esetén érvényes...

"Kvázi" ingyenhívás

Már a messzi múltban van az az időszak, mikor csupán letöltöttünk egy programot, s a végtelenségig cseveghettünk rajta keresztül ismerőseinkkel. Ma már a legtöbb szolgáltató esetében a 0 forintos percdíjakat a kezdeti ingyenes időszak után csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha feltöltjük egyenlegünket, de ez is csupán korlátozott ideig érvényes. A szolgáltatók többségénél egy feltöltéssel 120 nap ingyen-hívás jogosultságot kapunk, de a VoipCheap esetében például csupán 90 napra jogosít fel bennünket a feltöltés.

A kezdeti időszakra vonatkozóan a szolgáltatók honlapján a tájékoztatók azt már nem közlik - a VoipBuster és a VoipStunt kivételével -, hogy az újonnan regisztráltak hány perc ingyenhívásra jogosultak, azonban olvasóink tapasztalatai szerint mindössze 60 percet (a VoipBusternél és a VoipStuntnál is ennyi a kipróbálási jogosultság).

Persze ha feltöltöttük az egyenlegünket, és megvan a 120 nap is, még akkor sem ér véget a korlátozások világa, mivel 0 forintos percdíjjal 7 napon belül összesen 300 percet telefonálhatunk egy IP-címről, ha ezt a korlátot átlépjük, ezután a normál díjat számítják fel, amely általában 1 cent percenként.

Tarifák

Ennek ellenére nem árt, ha mégis végigtekintjük, hogy állnak a tarifák a VoIP-szolgáltatók háza táján! Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:

• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, vagy fontban szembeni) árfolyamában.

A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.).

Telefon

Előző havi körképünkhöz képest a szolgáltatók árpolitikája nem változott, azonban mind a dollár, mind pedig az euro forinthoz viszonyított árfolyamában drágulás következett be, emiatt emelkedtek a forintban kifejezett percdíjak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másutt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek. A szegmens úttörője, a Skype minden hálózaton kívüli (SkypeOut) hívás után 0,045 eurós bruttó kapcsolási díjat számít fel.

Ingyensms, vagy mégsem?

A legtöbb szolgáltató SMS-küldéssel próbál meg újabb vásárlókat szerezni. A telefonálás percdíjaival ellentétben ebben a szegmensben aktívan változnak a szolgáltatók díjai. Így az előző hónaphoz képest nem csupán az euro lett drágább, hanem egyes desztinációkra küldött SMS díja is emelkedett több szolgáltató esetében. Persze a 0 forintos percdíj ebben az esetben sem teljesen az, aminek látszik...


Ugyanis kizárólag az a regisztrált felhasználó küldhet sms-t, aki rendelkezik a fentebb már említett ingyen hívásra (és ebben az esetben már ingyen sms-ezésre is) feljogosító napokkal. Azt is kikötik a szolgáltatók, hogy fenntartják maguknak azt a jogot, hogy bizonyos mennyiségű sms elküldése után megváltoztassák a küldési díjakat.

A VoipCheap fair használatot taglaló szabályzatában - egyedüliként - lefektették az ingyen sms szabályait is, amely szerint minden új felhasználót 5 darab 0 forintos sms illet meg. Aki ennél többet szeretne küldeni, annak legalább 10 euróval fel kell töltenie egyenlegét, amely 3 hónap ingyensms-ezésre jogosít fel. Egy héten maximum 15 darab 0 forintos sms-t küldhetünk egy IP-címről. Ha valaki túllépi a korlátokat, az alapdíjazás lesz érvényes rá.

Perckereskedelem

Mint arról már egy korábbi cikkünkben is írtunk, üzleti lehetőség is nyílik az internetes telefonálás világában. Egyre többen ugranak fejet a VoIP-percek vásárlásába és eladásába, miközben saját vállalati telefonköltségeiken is spórolnak, nyereséget is zsebre tesznek a kiközvetített percek után.

A VoIP világától ódzkodók számára jelenthet újabb rémhírt, hogy szombaton egy kísérlet során bemutatták, hogy egy laptophoz kapcsolt VoIP telefon nyitottá képes tenni egy vállalat belső hálózatát kívülállók számára, vagyis az olcsó telefonálás biztonsági kockázatot is hordozhat magában.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem