12 °C Budapest

Bekeményít a fogyasztóvédelem

Pénzcentrum
2007. szeptember 6. 09:30

A fogyasztók széles körét megkárosító cégek eztán erőteljesebb fellépésre és keményebb bírságolásra számíthatnak. A következő években fokozatosan és jelentősen bővül a felügyelet létszáma - adja hírül a Világgazdaság.

Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója utalt arra, hogy jelenleg a fogyasztóvédelmi bírságnak nincsen felső határa. A következő évekre vonatkozó koncepció alapján azonban megfontolandó lehet egy bírságmaximum meghatározása, természetesen százmilliós nagyságrendben.

Mint arról a Pénzcentrum is hírt adott, szeptember elsejétől működik az egységes hatóság. A területi jelenlétben lényeges változás nem történt, a régiós központok mellett változatlanul fontos szerepet töltenek be a megyei kirendeltségek.

Az eddig 211 főt alkalmazó felügyelet most 26, jövőre 155, két év múlva pedig 99 fővel bővül a tervek szerint. Az összevonás egyelőre nem jár feladatváltozással, azonban folynak az egyeztetések arról, hogy az NFH általános hatáskört kapjon minden olyan kérdésben, amely a fogyasztók érdekeit közvetve vagy közvetlenül érintheti.

A főigazgató szerint az új szervezet munkájában számos feladat kap a korábbinál nagyobb hangsúlyt, így például az internetes vásárlások, vagy a termékbemutatókkal egybekötött "kirándulásos" ügyletek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Előkészületek folynak azzal kapcsolatosan is, hogy az egymillió forintnál magasabb bírsággal sújtott cégek, illetve ügyek hamarosan a nyilvánosság elé kerülhessenek.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom