17 °C Budapest

Megalakult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Pénzcentrum
2007. szeptember 5. 16:08

2007. szeptember 1-jével a Kormány 225/2007. (VIII.31.) számú rendelete alapján a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és annak területi felügyelőségeinek összevonásával létrejött az egységes Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A megyei és fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek kikerülnek a közigazgatási hivatalok szervezetéből és a jövőben egy szervezetet alkotnak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel. Az NFH élén továbbra is főigazgató áll. A hivatal központi szervből, regionális felügyelőségekből áll, a felügyelőségek szervezeti egységei pedig a megyei kirendeltségek.

A hatékony állami szerepvállalás érdekében meghozott döntés lényege, hogy megszűnik az eddigi kettős irányítás, megvalósul a fogyasztóvédelmi feladatok egységes, összehangolt vezetése. A májusban a kormány által már elfogadott 2007-2010 közötti időszakra szóló fogyasztóvédelmi cselekvési program legfontosabb célja a fogyasztás biztonságának erősítése és az, hogy a fogyasztóvédelem váljon össztársadalmi üggyé. Bár a korszerű fogyasztóvédelem ereje nem elsősorban a tiltásban, hanem a nyilvánosságban rejlik, abban, hogy ösztönözzön a pozitív magatartásra, azért továbbra is szükség van a jogsértést elkövető cégekkel szemben a komoly hatósági fellépésre.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?