Ne temessük a plazmatévét! Mit érdemes venni?

Pénzcentrum
2007. szeptember 4. 10:30

A plazmatévé úgy tűnik, visszavág örök ellenfelének, az LCD-tévének, legalábbis a gyártók így vélekednek, amint az a berlini IFA konferencián kiderült.

Az iSuppli piackutató cég adatai szerint a tavalyi év során négyszer annyi LCD televíziót értékesítettek, mint plazmatévét, de ez a szorzó hétre emelkedhet még az idén előrejelzésük alapján, ahogyan az LCD egyre nagyobb területet hódít meg a nagyképernyős televíziók piacán.

Ennek ellenére például a Matsushita, a Panasonic márkájú készülékek előállítója úgy véli, hogy a minőségi fejlesztések, a költséghatékonyság növelése, valamint a szélesebb képátmérő révén visszavághat a plazmatévé.

A Matsushita illetékese szerint a plazma középtávon képes lesz megtartani 30 százalékos részesedését a 90 centiméternél nagyobb képátmérőjű lapos tévék piacán. A lehetőség megadatik, hiszen ezek iránt a készülékek iránt egyre magasabb kereslet keletkezik.

Ráadásul a plazma-technológiának, amely még csupán 10 éve van jelen a piacon, még rengeteg tere van a fejlődésre, míg az LCD technológia már több mint 30 éves.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ennek jegyében az idei évben például már 20 százalékkal kívánja a cég a Panasonic televíziók fogyasztását visszafogni.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem