23 °C Budapest

Ezrek az utcán: szinte ingyen osztják a plazmatévéket!

Pénzcentrum
2007. június 21. 13:00

Számtalanszor beszámoltunk már arról, hogy meredeken zuhan az évekkel ezelőtt megfizethetetlen csúcstechnológiának számító lapostévék ára, eddig azonban rendszerint a kellemesebb, vevői oldalról világítottuk meg a kérdést. A tengerentúli híradások mostanság az érem másik oldalát helyezik fókuszba, nevezetesen a kereskedők tönkremenetelét.

A műszaki áruházláncok közül a Circuit City kénytelen volt megválni 3400 képzett alkalmazottjától és alacsonyabb bérért foglalkoztatható kezdőkkel helyettesíteni őket, hogy az ebből adódó költségmegtakarítás révén versenyképes tudjon maradni.

Az alkalmazottak utcára kerülése mellett akad olyan cég is, mely már csődvédelmet kért (Tweeter Home Entertainment), a CompUSA pedig üzleteinek több mint felét bezárta már az Egyesült Államokban.

A szegmens szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a kereskedőket ennyire utoljára az 1990-es évek elején tapasztalható személyi számítógépek árzuhanása viselte meg, azóta egyetlen termékciklus sem volt ilyen drámai hatással a szektorra.

A helyzetet tovább súlyosbíthatja, hogy a világ legnagyobb kiskereskedője, a Wal-Mart bejelentette, elkezd komolyabban foglalkozni a televízió értékesítéssel, a konkurensek így nem sok jóra számíthatnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az áresés dinamikáját jól szemlélteti, hogy a karácsony előtti periódusban az üzletek szórólapjai gyakran az egyhetes nyomdai munkálatok alatt elavulttá váltak, az árak ugyanis a terjesztés idejére már jóval lejjebb kerültek.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
EZT OLVASTAD MÁR?