A rendőrségi és a vámkommandó bevetési egységeivel megerősítet nyomozócsoportok, összesen 150 rendőr és vámnyomozó csapott le egy időben húsz helyszínen az eddigi legnagyobb számlagyárat üzemeltető bűnszervezetre. A június 6-án lezajlott akcióban - 13 személyt vettek őrizetbe (három grúz származású, a többi magyar). Pénteken a bíróság valamennyiüket letartóztatta - írja a Népszabadság.
Novemberben a VPOP és az NNI vezetői közös nyomozócsoport felállításáról döntöttek. Több mint féléves nyomozás eredményeképpen fokozatosan körvonalazódtak az eddigi legnagyobb, csempészetre, áfacsalásra és áruhamisításra specializálódott bűnszervezet körvonalai.
A szervezet nem márkás műszaki cikkeket importált az Európai Unióba. Hamis, a valódi ár töredékéről kiállított számlákkal Bécsben vámoltatták el a szállítmányokat, azzal, hogy azokat Magyarországon és Lengyelországban hozzák majd kereskedelmi forgalomba. Ausztriában ezért csak vámot kellett fizetniük, az uniós szabályok szerint ugyanis az importáfát mindig ott kell rendezni, ahol az árut ténylegesen kereskedelmi forgalomba hozzák.
A Bécsben elvámolt áruk azonban hivatalosan soha nem jutottak el Budapestre, de Varsóba sem. Útközben világmárkák termékjelzéseivel, szinte tökéletes hamis címkéivel, logóival és hologramos védelmet is nyújtó termékazonosítókkal látták el azokat, majd multinacionális vállalatok hazai kereskedelmi láncainak adták el a termékeket. A szállítmányokat hamis számlákkal értékesítették, azt a látszatot keltve, mintha azokat viszonteladókként ők már egy magyar kereskedőtől vásárolták volna.
A számlákat az eddigi legnagyobb számlagyárban állították elő, amely a nyomozás eddigi adatai szerint 2001-től máig 12 623 számlát bocsátott ki 11 milliárd forintot meghaladó értékben. Csak az e számlákkal elcsalt áfa összege meghaladja a 2,5 milliárd forintot.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nagy János országos vámparancsnok azt mondta: a számlagyártól hamis számlát vásárló összesen 1800 cég mindegyike számíthat az elkövetkező hetekben, hónapokban adóellenőrzésre. Akkor is, ha időközben - aki tehette - önrevíziót hajtott végre, és befizette a hamis számlával csökkentett nyeresége után meg nem fizetett adókat.
A csak látszólag márkás áruk ma még a nagy áruházak polcain vannak, s bárki abban a hitben vásárolhatja meg az olcsó és "akciós" plazmatévéket, háztartási gépeket és hasonló holmikat, hogy neves gyártó árujához jut.







