Már van egy gyanúsítottja a hazai adathalász támadásoknak, melyek ügyében két embert tanúként hallgattak meg a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai. A közeljövőben további személyek meggyanúsítása várható - írja a Világgazdaság.
Egyelőre annyit lehet tudni, hogy mintegy 200 óvatlan banki ügyfél közölte adatait hamis oldalakon, az adathalászok pedig ezt követően emeltek le néhány százezer forintot a sértettek számlájáról. A pénzt olyan személyek számláira utalták át, akik az adott banknál vezették számlájukat és akikre angol nyelvű álláshirdetés útján bukkantak.
A tranzakció így 1-2 órán belül lebonyolódott, ezt követően pedig a Western Union rendszerén keresztül negyed óra alatt oroszországi címekre ért a pénzt.
Egyelőre 3 sértettről lehet tudni, akik közül 2 esetében sikerült megakadályozni az átutalást, egy személyt pedig mintegy 200 ezer Ft-os anyagi kár ért. Könnyen elképzelhető persze, hogy jelentkeznek még újabb károsultak.
A 37 éves szerb gyanúsított férfi Magyarországon él, ő hajtotta végre a pénz átutalását, vele szemben tehát pénzmosás miatt járnak el.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








