Csütörtökön indítja útjára a Google az online vásárlási szolgáltatását, a Google Checkout-ot, mely várhatóan jelentősen megkönnyíti az internetes vásárlást. A korábban Gbuy-ként emlegetett újdonság lehetőséget ad arra, hogy a rendszernek megadjuk a kártyaadatainkat és a számlázási címet, majd minden site-on fizethetünk anélkül, hogy adatainkat újra megadnánk.
Az új szolgáltatás nem közvetlen versenytársa az eBay PayPal-jának, azt ugyanis főként magánszemélyek, kis tételben kereskedők használják, míg a CheckOut elsősorban komolyabb kereskedőket céloz meg.
Az Amazon számára viszont nagyon komoly fenyegetést jelent a Google újítása, mondhatni az internetes kereskedelem egyik atyjának legszörnyűbb rémálma vált valóra, a szegmensben ugyanis meglehetősen sokáig tart a komolyabb szereplők bizalmának elnyerése, a Google neve azonban felgyorsíthatja ezt a folyamatot.
Az Amazon eddig azért volt előnyben, mert egy regisztrációt követően a széles kínálatából a korábban megadott adataink segítségével fizethettünk, a Google azonban eltűnteti ezt az előnyt azáltal, hogy már kezdetben is több száz kereskedelmi partnere fogja kínálni az új egységes fizetési rendszert.
A Google számára az új szolgáltatásban az a nagy üzlet, hogy a kereskedők jutalékot fizetnek neki. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a hirdetési piacon érdekelt Google a rendszer segítségével felbecsülhetetlen értékű adatbázist építhet a vásárlók költési szokásairól. Ennek megfelelően az is elképzelhető, hogy kezdetben a Google megállapodik partnereivel, hogy a fizetési szolgáltatást ingyen nyújtja, cserébe viszont kizárólag ő gyűjtheti be a tranzakciós adatokat. Egy biztos: újabb nagy dobás van készülőben!
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







