Az eBay vezérigazgatója, Meg Whitman a cég elemzői konferenciáján bejelentette, amire már régóta lehetett számítani: a jövőben a vállalat által felvásárolt Skype szolgáltatását integrálják az aukciós folyamatba.
Mindez annyit tesz, hogy telefonon is lehet alkudni. Emellett lehetőség lesz kialakítani a pay-per-call hirdetési rendszert, amit a Google is tervez. Ez úgy működne, hogy a hirdetésre kattintva a böngésző felhívná a hirdetőt és érdeklődhetne a termék, vagy szolgáltatás felől. A hirdető hívásonként fizetne a reklám közzétevőjének.
A bejelentett újítások nem lephetik meg a piacot, hiszen az eBay azért vásárolta meg csillagászati összegért a Skype-ot, hogy az jövőbeli növekedésének forrásául szolgáljon. A vezető szerint a PayPal annak idején a fizetés terén hozott áttörést, a Skype pedig ugyanezt tette a kommunikáció területén, így a két komponenssel teljes lehet az aukciós folyamat.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






