13 °C Budapest

150 ezer egy éjszaka? - Akik beleszaladtak...

Pénzcentrum
2006. május 30. 05:55

Senkinek nem újdonság, hogy érhetik kellemetlen, pénztárca-facsaró meglepetések a turistákat fővárosunkban, a Pénzcentrum által megkérdezett, neve elhallgatását kérő fiatalember azonban a "már-már" elfogadott trükkökhöz képest is szolgált meglepetésekkel, melyeket ezúton megosztunk Olvasóinkkal. A budapesti éjszakáról nyilatkozó személy a britek kalauzolásával foglalkozó cégnél dolgozik, ahol az a feladata, hogy megkímélje a turistákat az átvágásoktól, a jókedvű, italozó látogatók azonban nem mindig tartják be az alapszabályokat, ebből kerekednek az alábbi történetek is.



Az egyik aranyszabály, hogy taxit csak telefonon szabad rendelni, ekkor ugyanis regisztrálásra kerül a hívás, így utólag is lehet reklamálni egy esetleges túlszámlázás esetén. A gyakorlat ezzel szemben az, hogy a "vidámra italozott" britek az első útjukba kerülő taxit leintik, aminek aztán meg is van az eredménye. A mesélt történetek alapján persze a taxióra kiírja a sofőr által kért összeget (hiszen "meg van szerelve"), ekkor pedig a legtöbb turista már nem tud mit tenni, kifizeti a 3-4-szeres árat, majd másnap "mesélőnknek" panaszkodik. Akadt olyan hölgy, akit a Mammut bevásárlóközponttól a VII. kerületben lévő célpontjáig 9 ezer forint fejében vittek el, ez azonban korántsem egyedi eset...

Egy kis alkohol után a látogatóknak gyakran megjön a kedvük a night clubokhoz is és itt is az előbbiekben bemutatott elvet követik: a javasolt helyek helyett az első szórakozóhelyre betérnek. Általában azok a helyek szakosodtak a külföldiek lehúzására, ahol a lányok és a kerítők már az utcáról horgásszák a vendégeket, esetenként ingyen italt is ígérve nekik. A vége persze az lesz, hogy szinte mindenki iszik egyet a vendég számlájára, aki végül nagyokat pislogva, értetlenül nézi a horribilis összegű számlát. Akadt olyan, akiről egy óra alatt 150 ezer Ft-ot gomboltak le, amiért cserébe semmi emlékezeteset nem csinált. (Ezen az éjszakán a 8 fős csoport 400 ezer forintot hagyott ott a buli különböző állomásain...) Az ilyen helyeken az sem ritka, hogy a kidobóknak kell meggyőzni a látogatókat a számlák rendezéséről, ami az esetek többségében sikerül is nekik.

A tapasztalat persze az, hogy inkább a névtelenebb klubok húzzák le a külföldieket, a többiek tisztességesen is megélnek.

A hazánkba látogató britek a kocsmákra nem panaszkodnak, itt nem, vagy csak észrevehetetlenül kis összegekkel verik át őket.

Az igazán megdöbbentő viszont az, hogy az egyik, franchise rendszerben működő gyorsétterem-lánc meglehetősen elit helyen lévő egységében a folyamatok magas fokú szabályozásába úgy tűnik, hogy belefér a látogatók átverése is. A legtöbb turista nagy címletű bankjegyekkel indul neki a városnak, így többször is előfordult, hogy egy 2 ezer Ft-os számla kifizetésére átnyújtott 10 ezresből egy halom kétszázast és némi aprót kaptak vissza a gyorsétteremben, ahol így több ezer forinttal verték át őket. (Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy sok turista már a pénz átadásakor mondja, hogy "köszönöm", amit azonban nem lehet úgy értelmezni, hogy "2-3 ezerrel kevesebbet kérek vissza"...)

És ha ez már egy ilyen világszerte jelen lévő, standard minőséget nyújtó cégnél is megeshet, mit várhatnak a látogatók egy "igazi magyar" vendéglőstől?
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem