2018. június 24. vasárnap Iván

Látványos kép szépséghibákkal, de akad megoldás (x)

  • 2018. június 11. hétfő 09:41

A napokban jött ki a legfrissebb GDP-adat, amely 4,4 százalékos éves emelkedést mutatott. Ennél magasabb növekedésre legutóbb 2014 második negyedévében volt képes a magyar gazdaság, akkor 4,7 százalékos adat szerepelt a GDP-mutató mellett. Tehát többéves rekord született. A GDP-adat mellett más makrogazdasági mutatók is jól állnak, az infláció viszonylag alacsonynak és stabilnak mondható, a beruházásoknál bővülés látható, valamint több ágazat is jól teljesít. Ugyanakkor vannak jelentős kihívások, elég csak a kapacitás- és munkaerőhiányra gondolni, amelyek többek között az építőipart sújtják, de erről az ágazatról még később bővebben is szó lesz.

A Coface, a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója amellett, hogy Magyarországot makrogazdasági szempontból rendszeresen elemzi és minősíti, a különböző ágazatok teljesítményét, fizetőképességét is fokozottan figyeli, hiszen végső soron a különböző ágazatok adják ugyanis a növekedés motorját.

A Coface a Magyarországról kiadott elemzései mellett rendszeresen tart a döntéshozók és az üzleti világ szereplőinek bevonásával fórumot a gazdaság jelenlegi helyzetéről, a kihívásokról és azok megoldásairól. Most június 15-én lesz a Coface országkockázati konferenciája. Ezen a rendezvényen várhatóan előadást tart Varga Mihály, aki a gazdaság teljesítményéről, a jövőben várható gazdaságpolitikai lépésekről beszél majd. A konferencián részt vesznek a pénzügyi, kutatási és üzleti világ vezető szakemberei, akik makrogazdasági szempontból és mikroszinten is értékelik a jelenlegi helyzetet. A Coface szakértői pedig a vállalkozások lehetőségeiről és a kockázatairól beszélnek majd.

Jobbak és gyengébbek

Ahogy már említettük, a Coface világszerte, így a kelet-közép-európai régióban és Magyarországon is részletesen elemzi a különböző ágazatokat, fizetőképesség és hitelképesség, ezzel összefüggésben pedig likviditási szempontból.


A fenti infografikán látható, hogy többek között a mezőgazdaság, az autó- és járműipar, a vegyipar, a gyógyszeripar vagy éppen az építőipar teljesítményét vizsgálják és sorolják be őket a kockázatok szerint a Coface szakértői. A kelet-közép-európai régión belül a Coface szerint a gyógyszeriparban mérsékeltek a kockázatok. Ellentétben az építőiparral, ahol jelentős rizikóval kell számolni.

Felemás az építőipari kép

Az építőiparban látható kockázatok nem csak régiós, hanem magyar szinten is láthatók. Ez elsőre furcsa lehet, hiszen a magyar építőipar elképesztő tempót diktál. 2017-ben 30 százalékos növekedést ért el, az idei első negyedévben pedig közel 20 százalékos volt a növekedés. A már említett első negyedéves 4,4 százalékos növekedést mutató GDP-adatban 0,5 százalékponttal részesedett az ágazat. Az összkép azonban csalóka, mert vannak problémák a szektorban a Coface szakértői szerint. A jelentős növekedés és az építőipari megrendelések jelentős száma miatt az építőipari vállalkozások között verseny alakult ki, ami lejjebb nyomja az árakat, ezáltal mérsékli a haszonkulcsot, más néven marzsot, ami az érintett cégek pénzügyi helyzetét is befolyásolja. Mindemellett a marzsukat csökkenti az is, hogy egyre drágább a munkaerő, közben pedig az építőanyagok is drágulnak. Sok építőipari beruházás állami megrendelésre indul, ám ezeket pályázatokon választják ki, ez pedig sok időbe telik. Másképpen fogalmazva, egy-egy állami megrendelésnél az érintett cégek számára a nyereséges pénzügyi zárás elhúzódhat, ez pedig likviditási problémákat okozhat. Összességében a Coface szakértői szerint az kedvező, hogy az építőipar jól szerepel, azonban az ágazat szereplőinek a fizetőképességén, likviditási helyzetén még bőven lehetne javítani.

Jobb osztályzat, de lehet még jobb is

Visszatérve a makrogazdasági helyzethez, a Coface szerint az évekkel ezelőttinél jobb helyzetben van a magyar gazdaság. Ezt jelzi, hogy Coface tavaly ősszel felminősítette Magyarországot: a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a korábbi A4-ről A3-ra javította a magyar osztályzatot, ami azt mutatja, hogy a Coface szerint elfogadhatóak az üzleti szférában felmerülő kockázatok.

Persze van ennél még jobb osztályzat a Coface-listán, amelyek eléréséhez szükséges intézkedésekről is szó lesz a már említett konferencián.

(x)

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 3 millió forintos hitelösszeget, és 84 hónapos futamidőt adtunk meg. A  törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 46 ezer forintos törlesztőrészlettel a K&H Bank nyújtja, de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank 46 324 forintos törlesztőt igérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, és az UniCredit Bank konstrukcióit is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk