Így mehetnek az újranyitott szalonokba, fodrászokhoz a kuncsaftok: fő a biztonság

2020. május 14. 22:10

Már több szépségipari vállalkozás egy-két hete kinyitott, a legtöbben azonban még most készülnek az újranyitásra, amit a következő hetekben szeretnének meglépni. Megoszlanak a vélemények ugyan ebben a kérdésben, hiszen voltak, akik az elmúlt hónapokban is fogadták a vendégeket, a szalonok 80-85 százaléka azonban a bezárás mellett döntött. Hajas László mesterfodrász, a Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület elnöke is tervezi, hogy néhány héten belül újra kinyitja szalonjait, de csak szigorú szabályok mellett.

A fodrászatok nyitvatartása esetében ugyan nincs korlátozás, de mivel nálunk értékesítés is zajlik, csak 15 óráig leszünk nyitva, és váltott műszakban, minden második széknél dolgoznak majd a fodrászok. Minden szalont fertőtlenítettünk, a fodrászokon maszk lesz, és a vendégektől is ezt kérjük

- mondta a Világgazdaságnak Hajas László. Hozzátette, hogy egész napos nyitvatartásra várhatóan csak a veszélyhelyzet után térnek vissza. Nagyot csökkent a forgalom, a nyitva tartó szalonok a szokásos bevételeik 70-80 százalékát biztosan elvesztik, ehhez az is hozzájárul, hogy elmaradtak az esküvők, a ballagások, amelyek mindig erős időszakot jelentenek a szépségipari dolgozóknak.

Vidéken valamivel jobb a helyzet, a múlt heti lazítások után újranyitott üzletek egy nagyobb hullámról számoltak be, ez azonban mostanra lecsengett, a legtöbb vendég továbbra is otthon marad. A szépségiparban nagyjából 20 ezer vállalkozás tevékenykedik, amelyek 70 százaléka katás egyéni vállalkozás.

A szépségiparban dolgozók zöme nem rendelkezik olyan mértékű tartalékkal, amely segítene több hónapos bevételkiesés átvészelésében. Ráadásul általában bérlik az üzlethelyiségeket. Bár több önkormányzat adott kedvezményt a járvány idejére vagy engedte el teljesen a bérleti díjakat, a magánkézben lévő bérlemények többségénél nincs fizetési könnyítés

- mondta a Világgazdaságnak Dévényi Gabriella Natália, az Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületének elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm