A szakemberrel arról is beszélgettünk, mekkora kihívás a magyar szabályozási környezetben befektetések kapcsán kommunikálni, reklámozni a nyilvánosságban.

Leválthatja az RTL Cápáit a mesterséges intelligencia? Sarkos véleményt mondtak az AI-ról a befektetők
Az AI a jelenlegi fejlettségi szintje mellett a döntéshozatalba nem integrálható - vélekedtek a Pénzcentrum kérdésére az RTL Cápái. A befeketetők szerint a monoton adatgyűjtésben és más feladatokban viszont nagy segítségre lehet a mesterséges intelligencia a vállalkozások életében. Orbók Ilona ugyanakkor kijelentette, szerinte a jövőben is tévút arra játszani, hogy az AI üzleti döntéseket hozzon meg helyettünk. Bojinka Miklós pedig arról beszélt, nem kell félni a technológiától, tanítsuk és tanuljunk meg együtt élni vele, hiszen már a mindennapok része.
A Pénzcentrum rendszeresen követi az RTL-en futó Cápák között eseményeit, és gyakran készít interjúkat a befektetőkkel a vállalkozói lét kihívásairól és saját üzleti gondolkodásukról. Csillag Péter például legutóbbi beszélgetésünk során arról beszélt, hogy egy sikeres vállalkozás felépítéséhez alázat, türelem, kitartás és sikeréhség szükséges. Szerinte az ötlet önmagában kevés, a megvalósítón múlik minden. Ha a vállalkozó elég jó, már az ötlet validálásakor kiszűri a haszontalan irányokat, és képes egy gondolatból működő céget, terméket, profitot létrehozni.
Tóth Ildikóval a kifejezetten rizikós, de nagy potenciállal bíró üzletekről beszélgettünk. Ő gyors döntéshozatalban hisz: ha egy lehetőség ígéretesnek tűnik, nem vár napokat a számításokra, azonnal lép. Egy alkalommal például egy étteremből állt fel az előételnél, hogy megtekinthessen egy ingatlant – és mire kilépett, már meg is előzte a következő érdeklődőt.
Cikksorozatunk első részében arról kérdeztük a Cápákat, milyen kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki 2025-ben vállalkozni szeretne Magyarországon. Míg Lakatos István szerint ez ma sem nehezebb, mint korábban, Csillag Péter a nemzetközi környezet veszélyeire hívta fel a figyelmet. A második részben azt vizsgáltuk, milyen hibákkal riasztják el maguktól a vállalkozók a befektetőket: Bojinka Miklós például figyelmeztetett, ha egy vállalkozó nincs tisztában cége alapvető pénzügyi adataival, az komoly intő jel. Orbók Ilona szerint pedig kulcsfontosságú a csapat és a vezetés minősége, valamint az, hogy a vállalkozó mennyire tud hitelesen, meggyőzően fellépni. Egy másik cikkünkben arról kérdeztük a befeketetőket, hogy mi alapján lehet helyesen meghatározni a cégértéket.
A mesterséges intelligencia egyre inkább teret nyer a gazdasági és üzleti folyamatokban, de vajon mennyire megbízható eszköz a döntéshozatalban? A Cápák véleménye egyértelmű volt a kérdésben, dönteni még ne döntsön az AI, de rengeteget segíthet annak előkészítésében, főleg az adatgyűjtésben. Cikksorozatunk mostani részében arról is megkérdeztük a műsor befektetőit, mit tanácsolnak azoknak a vállalkozásoknak, akik beépítenék az AI megoldásokat az üzleti modelljükbe.
Tóth Ildikó: az emberi munkaerőt nem helyettesíti, de kiváló támogató eszköz!
Tóth Ildikó véleménye szerint ugyan a mesterséges intelligencia támogatja az emberi döntéshozatalt, de nem helyettesíti azt.
Alkalmazása az üzleti döntéshozatalban számos előnnyel jár, például adatelemzés vagy folyamatok automatizálása terén. Ugyanakkor az emberi tapasztalatokat és intuíciót nem képes helyettesíteni, ezért összetett döntések meghozatalában csupán kiegészítő eszközként érdemes használni
- magyarázta a befektető, aki személy szerint reklámszövegek írásához, elemzések készítéséhez vagy problémák diagnosztizálásához találja nagyon hasznosnak az AI-megoldásokat. Véleménye szerint a mesterséges intelligencia növelheti a működési hatékonyságot és vonzóbbá teheti a vállalkozást a befektetők számára. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az emberi munkaerőt nem helyettesíti, csupán egy kiváló támogató eszköz - húzta alá.
Ez az állításom azonban csak a jelenlegi időpillanatra érvényes, hiszen a mesterséges intelligencia rohamosan fejlődik. Maga a technológia képes tanulni és alkalmazkodni a különböző feladatokhoz, és várhatóan hamarosan emberi szintű logikus gondolkodásra is képes lesz. A kvantumszámítógépek fejlődése pedig új lehetőségeket nyit a mesterséges intelligencia számára, különösen a komplex problémák megoldásában és a számítási kapacitás növelésében. Az etikai szabályozás azonban elengedhetetlen lesz!
- tette hozzá Tóth Ildikó.
Bojinka Miklós: tanítsuk és tanuljunk meg együtt élni vele
Bojinka Miklós nem gondolja, hogy az AI a jelenlegi fejlettségi szintje mellett a döntéshozatalba nem integrálható, viszont szerinte is kiválóan használható több területen, például a kereskedelem támogatásában, reklámanyagokban, dokumentációban és egyéb marketing eszközök kapcsán.
A mesterséges intelligencia nem egy önálló intuíciókkal megáldott futurisztikus gép, hanem egy „közös tudáshalmaz”. A felhasználók által bevitt információkkal dolgozik, és csupán a legnagyobb számú egyezés alapján (tehát nem feltétlen a valódi igazság alapján) ítéli azokat valósnak vagy valótlannak. Eddigi tapasztalataim alapján ez a „ridegen gondolkodó” program nagyon jó adatanalizáló, de nem ér fel az emberi intuícióhoz, a több éves tapasztalaton alapuló üzleti megérzésekhez
- fejtette ki a befektető. A vállalkozásoknak pedig azt tanácsolta, használják arra a mesterséges intelligenciát, amire hivatott. A monoton adatbevitelt és analizálást rábízhatjuk, de ezt is csak kellő fenntartásokkal.
Tanítsuk és tanuljunk meg együtt élni vele, hiszen már a mindennapok része. Félni nem érdemes tőle. Amennyiben az AI bizonyíthatóan támogatja a termelést vagy a profitszerzésben bármilyen módon aktívan használható folyamatot tudnak vele létrehozni, természetesen vonzó lehet egy olyan cég, ami tudatosan és kellő fenntartásokkal integrálta a mesterséges intelligenciát bizonyos folyamatokba
- fogalmazott.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Orbók Ilona: a mesterséges intelligencia mechanikus alkalmazása tévút!
Orbók Ilona szerint bár az AI alapú döntéselőkészítés, sőt sok esteben, például a tőzsdén, az AI alapú döntéshozatal egyre inkább teret nyer, ő személy szerint nem szívesen engedné át a terepet a mesterséges intelligencia alapú döntéshozatalnak.
Legfőképpen azért, mert a személyes tényezőknek, az intuíciónak, személyes prioritásoknak nagy jelentőséget tulajdonítok, de kisegítő eszközként fontosnak tartom. Ami a trendelőrejelzéseket illeti, ezekben mindig nagyon sok a bizonytalanság, akár makrogazdasági, akár geopolitikai jellegű kockázat, amit az algoritmikus alapú mesterséges intelligencia sem képes előre jelezni. Ezért a mesterséges intelligencia mechanikus alkalmazása szerintem tévút, legalábbis a jelenlegi színvonalát alapul véve. Nem zárom ki, hogy a jövőben ez egyre tökéletesebb lesz, hiszen az elmúlt néhány évben is szédületes fejlődés volt ezen a területen
- magyarázta az RTL Cápája, aki szerint a vállalkozás konkrét típusától függ, hogymennyire és milyen típusú AI-megoldást lehet integrálni a működésbe. Kiemelte, a luxusiparban például egyre inkább megnő a mesterséges intelligencia szerepe, a vevőkkel folytatott kapcsolattartásban az intelligens chatbotok játszanak fontos szerepet, az elektronikus kereskedelem szintén ezen alapul.
A virtuális próbafülkék kifejlesztésében, a piaci elemzések elvégzésében, a készletgazdálkodásban, a marketingkampányok tervezésében, a közösségi média folyamatos követésében és a trendek elemzésében, a logisztika optimalizálásában, minőségellenőrzésben, a hamisítványok felismerésében és még számos területen mára nélkülözhetetlenné váltak ezek a megoldások. De a design területén az emberi kreativitás, ami egy művészeti ág, egyelőre még nem cserélhető le mesterséges intelligenciára
- fogalmazott Orbók Ilona.
Csillag Péter: a DeepSeek megmutatta, hogy...
Csillag Péter elmondása szerint kutatáshoz, piacelemzéshez szoktott használni AI-t. Az előrejelzéseket kevésbé tartja megbízhatónak, de a releváns információk összegyűjtésében már sokat segít a mesterséges intelligencia.
AI alap technológiákat már csak nagyon drágán lehet piacra vinni (bár a DeepSeek megmutatta, hogy pár millió dollár és a szellemi tulajdonjogok kellően laza értelmezése elég lehet...), így a funkcionális, un. applied AI lehet érdekes a kis, kezdő startupok számára. Ezt viszont szinte mindenhol érdemes használni, minden területen van már hatékonyságot növelő, funkciókat kiegészítő szerepe az AI-nak
- felelte arra a vállalati alkalmazhatóságot és a piaci lehetőségeket firtató kérdésünkre.
Lakatos István: a mesterséges intelligencia mára egy munkaeszköz lett
Lakatos István arról beszélt, ő és érdekeltségei az üzleti döntéshozatalban még nem alaklmaznak mesterséges intelligenciát, de a szükséges adatgyűjtéshez már igen.
De ez olyan, mintha 20 éve valaki azt kérdezte volna, hogy használunk-e excel táblázatot a döntéseinkhez. A mesterséges intelligencia mára egy munkaeszköz lett, és csak az a kérdés, hogy mi mindenre lehet használni, miben segíti a tevékenységek hatékonyságát
- összegezte.
Azoknak a vállalkozóknak, akik szeretnék beépíteni a működési modellbe az AI-t azt tanácsolta, hogy előtte olvassanak sokat arról, hogy a világban mik a leggyakoribb alkalmazások, és azt akarják meghonosítani a saját vállalkozásukban. Érdemes elmenni tanfolyamokra is, ahol gyakorlati útmutatót kaphatnak ehhez - tette hozzá.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


