A Brent nyersolaj jegyzése átmenetileg meghaladta a hordónkénti 126 dollárt. Ez a drágulás tovább súlyosbítja az iráni háború kitörése óta tartó globális energiaválságot.
Az előző negyedévi jelentős javulást követően év végére mérséklődött a hazai családi cégek hangulata, a családi vállalatok index 0 ponton áll. Ennek oka, hogy a cégek jóval kisebb árbevétel-növekedést és nagyobb profitcsökkenést valószínűsítenek 2024-ben, ami a beruházási és foglalkoztatási szándékot is visszahúzta. A gazdaság alakulását tekintve viszont derűlátóbbak, már egyéves időtávon is többen várnak javulást, mint visszaesést.
Év végén elbizonytalanodtak a családi cégek, a K&H családi vállalatok kutatás legutóbbi eredménye szerint az előző negyedévi jelentős javulást követően látványosan mérséklődtek a várakozásaik. „A K&H családi vállalatok index jelenleg 0 ponton áll, ami enyhe visszaesés az előző negyedévi 3 ponthoz képest. A változás mögött az áll, hogy a saját cégük kilátásait mutató vállalati részindex 8 pontról 2 pontra zuhant, míg a makro részindex éppen ellentétes irányba mozdult, -10 pontról -4 pontra erősödött. A vállalatok saját helyzetük alakulását tehát kevésbé pozitívan látják, miközben a makrokörnyezet alakulásával kapcsolatban egyre kevésbé pesszimisták” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.
Még nagyobb profitveszteség a láthatáron?
A borúlátó hangulat a várt pénzügyi eredményekben mutatkozik meg leginkább: a családi vállalatok jelenleg 0,2 százalékos bevételnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami jelentős visszalépés az előző negyedévi, szintén nem túl erős 1,5 százalékhoz képest. A profitveszteségi várakozások mértéke pedig megduplázódott az előző negyedévhez képest, így jelenleg már 1,6 százalékos nyereségcsökkenésre számítanak 2024-ben. A kedvezőtlen várt pénzügyi eredmények a foglalkoztatási és beruházási szándékra is hatással vannak: a szektorban igen csekély mértékű, átlagosan 0,4 százalékos létszámbővítés várható, és kismértékben a beruházást tervezők aránya is csökkent, 39-ről 35 százalékra.
A gazdaság már jövőre erősödhet
A makrokörnyezet megítélése jelentősen javult a családi tulajdonú cégek körében, ami annak köszönhető, hogy a gazdaság alakulását már nemcsak középtávon, de egy éven belül is kedvezően látják. Rövid távon a vállalatok 38 százaléka a jelenlegi ütemnél nagyobb növekedésre számít, miközben közel felére, 62-ről 35 százalékra csökkent a gazdasági lassulására számítók aránya. Ezzel az egy éven belül javulásban bízók aránya kezd felzárkózni a középtávon javulásra számítók arányához. Hároméves időtávon a javulásra és stagnálásra számítók aránya továbbra is hasonlóan oszlik meg, mint az előző negyedévben, de annál magasabb arányban: a korábbi 40 és 42 százalékhoz képest jelenleg 45, illetve 48 százalék számít három éven belül a gazdaság bővülésére, illetve jelenlegi szinten maradására. Gazdasági visszaesést mindössze a vállalatok 7 százaléka valószínűsít az előző negyedévi 18 százalékhoz képest.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








