A Ford szerint az AI önmagában nem tudta kiváltani az emberi szakértelmet, ezért több száz dolgozót visszavettek.
A százmilliárdos veszteséget okozó, elavult Dunaferrt korábban azzal az indokkal mentették meg, hogy munkahelyeket mentsenek meg, ám ennek ellenére az alig egy hónapja regnáló indiai vezetés máris leépítésről döntött.
Az adósságoktól megtisztított Dunaferr-cégekre kiírt pályázat egyik feltétele az volt, hogy a tönkrement cég életképes részeiben maradó megközelítőleg négyezer alkalmazott megélhetését továbbra is biztosítsa a vállalat. Ennek ellenére sokan most mégis elvesztik a megélhetésüket – írja a hvg.hu. Az új indiai tulajdonos a papírforma szerint betartja a vállalását, ugyanis egyelőre nem az egykori Dunaferr által közvetlenül alkalmazott személyek köréből bocsátanak el embereket, hanem az üzemeiben dolgozó alvállalkozót.
A portál úgy tudja, hogy a tegnapi nap folyamán mintegy száz munkavállaló kapta meg a felmondását tartalmazó levelet. Mindezt a cég azért teheti meg, mert szeptemberben született egy kormányzati rendelet, melynek értelmében az új Dunaferr-cég minden korábban kötött szerződését indoklás nélkül, nyolc napos felmondási idővel megszüntetheti.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







