Lomtalanításkor kihelyezett zsákok, dobozok maximális súlya 25 kg lehet.

Rengeteg illegális szemetet csempésztek Magyarországra: vádat emeltek a főkolompos ellen
Több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről, majd azt megpróbálta elhelyezni egy ismerőse taszári telephelyén egy férfi. A terve azonban zátonyra futott, mert lebukott. Ráadásul nem csupán a jelentős mennyiségű hulladék miatt kell felelnie, hanem hamis magánokirat felhasználása miatt is.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három teherautónyi, több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről és próbált elhelyezni egy taszári telephelyen – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség. A vád szerint a hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkező, negyvenes éveiben járó férfi 2023 januárjában – magát valótlanul egy hulladék átvételéhez szükséges engedélyekkel rendelkező cég képviselőjének kiadva – kapcsolatba lépett egy olaszországi gazdasági társasággal, amellyel megállapodott, hogy tonnánként 165 euróért vállalja a külföldi szemét elhelyezését Magyarországon.
A férfi ezután három teherautóval több mint 71 tonna hulladékot szállíttatott az egyik ismerőse cégének tulajdonában álló taszári telephelyre, ahol még a sofőrök által átadott fuvarlevelet is kitöltötte. Persze ezt valótlan adatokkal tette meg, ezért hamis magánokirat felhasználása miatt is felelnie kell. A szemét engedély nélküli lerakodása közben a helyszínre érkeztek a kaposvári rendőrjárőrök is, akik a teherautókat – a későbbi visszafordításig – feltartóztatták.
A Kaposvári Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett megsértése és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a férfival szemben. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és – tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el – pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Könnyen százezres bírságba futhat rengeteg magyar: kiadták a figyelmeztetést, erre kevesen gondolnak
Szakértők szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet.

Szívszorító posztban búcsúzik a legendás budai cukrászda: "Szamos Miklós belehalt ebbe a fájdalomba"
Szamos Miklós mindössze órákkal azután halt meg, hogy a legendás cukrászdát be kellett zárniuk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


