Selective focus shooting on hand of Businessman giving pen to Partnership to sign contract agreement in document

Így úszhatók meg a gigabírságok Magyarországon: teljesen legális a dolog

2021. augusztus 18. 13:32

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.

A Gazdasági Versenyhivatal a drasztikus építőipari alapanyag-áremelkedés okainak feltárására nemrég külön vizsgálói csoportot hozott létre, amely kiemelten elemzi a kartellgyanús tevékenységekkel kapcsolatos panaszokat és piaci jelzéseket. Eközben a Kormány is úgy határozott, hogy bővíti a nemzeti versenyhivatal jogi lehetőségeit, hogy gyorsabb és hatékonyabb fellépést tegyen lehetővé a piaci problémákkal szemben.

Az érintett cégeknek a piac kiemelt ellenőrzése alatt ugyanúgy érdemes szem előtt tartaniuk, hogy a jogszabályok ebben az esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést. Az ún. engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes cég akár a bírság teljes elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő bizonyítékokat a jogsértésről, vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek megalapozhatják a Versenyhivatal rajtaütését.

A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely – ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz –érdemben segíti a kartell feltárását. Az engedékenységi együttműködés emellett a közbeszerzésekből történő kizárás (mint további hátrányos jogkövetkezmény) elkerülését is megkönnyítheti.

A hatályos versenytörvény a vállalkozások mellett a magánszemélyeket is jutalmazzák, ha a kartellek felfedéséhez és felderítéséhez nélkülözhetetlen írásos információt szolgáltatnak. Az ún. informátori díj egy sikeresen feltárt jogsértést követően akár az 50 millió forintot is elérheti. Lényeges, hogy az informátorok kiléte kérésükre végig rejtve marad a hatósági eljárás során, így retorziótól való félelem nélkül jelentkezhetnek a Versenyhivatalnál. Az anonim kapcsolatfelvételt segíti a Kartell Chat is, melyen keresztül bárki névtelenül kommunikálhat a GVH felderítő szakembereivel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A versenyszabályozás különös lehetőségeket kínál a jogsértésben cégeknek arra, hogy kilépjenek a kartellből. Az érdeklődők tájékozódjanak a GVH honlapjáról, vagy vegyék fel a hivatallal személyesen a kapcsolatot. A vállalkozások számára mindenképpen megfontolandó a kartell-megállapodás feltárása, a GVH-val való együttműködés. Csakis így kerülhető el a sok esetben komoly bírság

– mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem