Az egyéni vállalkozók február 19-től a Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportálján (ÜPO) a Vállalkozói Ügysegéddel intézhetik a tevékenységüket érintő bejelentéseiket.
"A cégvezetők a harmadik negyedévhez képest saját helyzetüket lényegesen kedvezőtlenebbül látják, hiszen a vállalati részindex 8 pontos eséssel -3 ponton áll. Emellett a járvány tovább rontotta a gazdasági helyzet változásának megítélését is, a makrogazdasági részindex elérte eddigi minimumát és -19 pontól -28 pontra zuhant" - foglalta össze a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeket Patrick Van Overloop, a bank Üzleti ügyfelek divízió vezetője. Úgy tűnik, addig nem tapasztalt pesszimizmussal tekintenek az új esztendőre a hazai nagyvállalatok.
A járvány második hulláma alatt, novemberben készült K&H nagyvállalati növekedési index 8 pontos zuhanással jelenleg -10 ponton áll. Mind a saját kilátásaik, mind a gazdaság helyzetének alakulását kedvezőtlenül ítélik meg a vállalatok. A cégek többsége azonban csak egyéves időtávon számít negatív gazdasági hatásokra.
- mondta el Patrick Van Overloop. Az iparágakat tekintve továbbra is a szolgáltató szektor várakozásai a legkedvezőtlenebbek, ami -15 ponton áll, de az ipar előző negyedévben tapasztalható, enyhének mondható optimizmusa is elpárolgott, így most már a kereskedelmi cégekkel együtt közel ugyanolyan negatív kilátásokkal számolnak (-9 pont és -10 pont).
A cégméretet vizsgálva elmondható, hogy mindhárom kategóriában romlottak a 2021-re vonatkozó kilátások. A legjelentősebb változás a legkisebb, tehát a 2-4 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező vállalatok esetében figyelhető meg, akiknek várakozásai -2 pontról -12 pontra csökkentek. Őket követik a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti nagyvállalatok, akik 9 pontos eséssel -9 ponton állnak. A legkevésbé pesszimistának pedig -6 ponttal a 4-10 milliárd forint éves árbevétel közötti cégek mondhatók.
2021 után jöhet a javulás
A járvány egyre jobban rányomja a bélyegét a 2021-es év gazdasági helyzet megítélésére. Az előző negyedévhez képest jelentősen, 60 százalékról 77 százalékra nőtt azok aránya, akik a következő egy évben romló gazdasági környezettel számolnak. Ez a negatív várakozás azonban csak a jövő évre vonatkozik, középtávon kifejezetten optimisták a cégek. Amíg az előző negyedévben közel harmaduk (32 százalék) számolt javuló kilátásokkal 3 éves időtávon, addig jelenleg több mint a felük (53 százalék) vélekedik így.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







