Ezt bizony nem ússzák meg a magyar cégek: a dolgozók nagyot nyerhetnek rajta

2020. augusztus 23. 10:35

Az utóbbi években a magyar piacon is egyre nagyobb ütemben terjedt a távmunka, ám a koronavírus-járvány szinte egyik napról a másikra majdnem mindenki számára elhozta az otthoni munkavégzést. A munkafeladatok otthoni ellátása ugyanakkor új kihívásokat is jelent: sok más mellett informatikai felkészültséget várt a munkaadóktól. A cégek 70 százaléka kénytelen volt átállni az online munkavégzésre, amihez megfelelő informatikai háttérre volt szükség. A vállalatok felének ez nem jelentett gondot, ám minden ötödik cégnél komoly fejtörést okozott az új helyzet - derült ki egy friss felmérésből.

A magyar cégek 21 százalékánál a járványhelyzet tette világossá azt, hogy az informatikai rend-szerük nem elég fejlett a gyors a hatékony átállásra - olvasható ki a ServerElite kutatásából, amelyben több mint 1500 céget kérdeztek meg. Jó hír, hogy a megkérdezettek több, mint felének, 57 százalékának tökéletesen alkalmas volt az IT rendszere a megváltozott igények kiszolgálására, míg 22 százaléknak elég volt csupán kisebb fejlesztéseket eszközölnie. 

Sok cégnél korábban nem volt jellemző a távmunka, így a biztonságos távoli munkavégzést garantáló VPN szerverek csak kis létszámú munkavállalói elérésre lettek tervezve. A járvány miatt azonban jóval többen, szinte mindenki otthon maradt, ami jelentős kihívás elé állította a cégek informatikai rendszereit

 - mondja Marosán Andrea a ServerElite ügyvezető igazgatója. Mivel korlátozott IT-kapacitások álltak rendelkezésre ahhoz, hogy távolról is használhassák a vállalati rendszereket, így jellemzően két kényszermegoldás született. Az egyik szerint csupán a munkavállalók egy részét engedték be egyszerre, így nem terhelték le a rendszereket. Ekkor azonban maradt egy nagyobb létszámú munkavállaló, aki egyáltalán nem tudott dolgozni. A másik megoldás az volt, amikor mindenkit beengedett a szerver. Ezzel viszont túl lassú lett az otthonról történő munkavégzés a szerverek alultervezettsége miatt.

“Nagyon demotiváló és lehangoló, amikor ugyanannyi idő alatt kevesebb munkát tudunk elvégezni, mert sokkal lassabb a rendszer annál, mint amit megszoktunk." Számos cég korábban nem biztosított otthoni munkavégzést a munkavállalóinak ezért most először találkoztak  a VPN-megoldással is, amelyhez szükséges szerverek nem álltak rendelkezésre. 

A felmérésből az is kiderült, hogy a munkavállalók könnyen alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, az informatikai rendszerük viszont nem, vagy nem teljeskörűen tudta ezt támogatni. A magyar cégek mindössze 7 százaléka ítélte meg úgy, hogy az IT rendszert támogató kollégák felkészültsége a megváltozott körülmények támogatására nem volt elégséges. Igaz a válaszadók további 38 százaléka is úgy látta, hogy alapvetően elégedett, de a jövőben az informatikus kollégák továbbképzése támogatott a cégek vezetői részéről. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

“A fentieket figyelembevéve nem meglepő, hogy sokan ráébredtek az informatikai fejlesztés szükségességére. Nagyon sok időt és energiát vett igénybe az, hogy kiépítsék az új infrastruktúrát és az, hogy beállítsák minden egyes munkavállaló számára a megfelelő jogosultságokat" - mondja Marosán Andrea.

A COVID-19 első hullámának lecsengésével az azonnali beruházásokat a megkérdezettek 44%-a további IT fejlesztésekkel kívánja bővíteni, ezzel felkészülve a későbbi váratlan helyzetek kezelésére. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem