8 °C Budapest

Rengeteg katásnak lesz nehezebb az élete: ők lesznek a legnagyobb bajban

2020. augusztus 13. 14:34

Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. Szakértők szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.

Fontos változás jön a kisadózó vállalkozások tételes adója szerint adózók életében, ugyanis az Országgyűlés által megszavazott törvénymódosítás értelmében 2021. január 1-jétől amennyiben egy katás vállalkozó ugyanattól a cégtől egy év alatt 3 millió forintnál magasabb összegű bevételre tesz szert, a határösszeg fölötti rész után 40 százalékos külön adót kell bevallania és megfizetnie a megbízó cégnek. Emellett megszűnik a kettős katázás is, tehát ugyanaz a személy csak egy vállalkozásban lehet kisadózó. 

A katás ügyfeleink adatait megvizsgálva úgy látjuk, hogy a vállalkozók harmadát érintheti a változás: a szigorúbb szabályokat alkalmazva, 17 százalékuk esetében az adó körülbelül 400-800 ezer forint körüli összeggel emelkedhet, további 15 százalékuknak pedig meg kell fontolnia, hogy más megoldást keressen, mivel milliós nagyságrendű, akár 3 millió forint is lehet a plusz teher

- mondta Kökény Roland, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A kisadózóknak át kell gondolniuk, hogy eddigi működésüket hogyan tudják folytatni a jövő évtől. "Nincs egy általánosan bevált megoldás arra vonatkozóan, hogy milyen adózás lesz megfelelő a megváltozott szabályok miatt, azonban a lentebb felsorolt szempontokat érdemes figyelembe venni a döntés meghozatala előtt. Ha ezek alapján mégis adózási forma váltására kerülne sor, akkor opció lehet az átalányadó és a normál tételes költségelszámolás, de akár az egyéni vállalkozás melletti cégalapítás is szóba jöhet" - foglalta össze a tudnivalókat Szilágyi Anita, a K&H szakértői csapatának tagja, a Vállalkozás Okosan alapítója és vezető tanácsadója. 

Milyen értékben számlázunk?

Először meg kell nézni, hogy milyen értékben számlázunk. Aki továbbra sem számláz 3 millió forint felett partnerének, annak a jövőben is megfelelő adózási formát jelent a kata. 

Kinek számlázunk?

Azt is érdemes átgondolni, hogy kinek számlázunk, ugyanis a szabályoknak megfelelően a kapcsolt vállalkozás felé benyújtott számla után értékhatártól függetlenül 40 százalékos plusz adót kell fizetnie a számla befogadójának. Ilyen kapcsolt vállalkozási viszony jellemzően  többségi tulajdon vagy szavazattöbbség, meghatározó befolyásgyakorlás, illetve közös ügyvezetés esetén állhat fenn. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Külföldre vagy belföldre számlázunk?

Ha belföldi partnernek egy évben 3 millió forintnál magasabb összeget számlázunk, akkor a 40 százalékos adó a céget terheli. Külföldi vállalkozástól származó, 3 millió forintot meghaladó éves bevétel esetén viszont a plusz 40 százalékos többletet a kisadózónak kell fizetnie.

Van-e főállásunk?

Nem mindegy, hogy a tevékenységet fő- vagy mellékállásban végezzük, ugyanis főállás mellett nem kötelező járulékot fizetni sem az egyéni vállalkozásban, sem a cégben. 

Mekkora elszámolható költséggel rendelkezünk?

A mérlegelés során érdemes megvizsgálni az elszámolható költségek mennyiségét, illetve azt, hogy milyen kedvezményekkel tud élni a vállalkozó, mivel ezek a tényezők is befolyásolhatják a váltást. Az elérhető szociális, családi vagy foglalkoztatott munkaerő kapcsán elérhető kedvezmények megismeréséhez célszerű bérszámfejtő segítségét kérni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem