Összesen 270 milliárd forintnyi kamatmentes európai uniós hitelkeret vált elérhetővé a hazai kis- és középvállalkozások számára a Ganz Ábrahám-program részeként.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján Berki Renáta anélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét. A bújtatott reklámozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ami miatt már számos alkalommal járt el a GVH - közölte a versenyhivatal.
A versenyhivatal eljárásában Berki Renáta Instagramon közzétett posztjait vizsgálta, melyekkel az influenszer egy óra- és ékszerkereskedő vállalkozás, a NEXT-TIME Kft. termékeit népszerűsítette hónapokon keresztül. Bár a véleményvezér ellenszolgáltatást kapott a megjelenésért, a fogyasztók ezt nem ismerhették fel a bejegyzésekből. Ezzel a hirdető és az influenszer megszegte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvényt, mely alapján a közöttük lévő kereskedelmi viszonyt egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően a fogyasztók tudomására kell hozni.
A vizsgálat feltárta azt is, hogy az influenszernek az órakereskedő céggel kötött megállapodása alapján egyébként szerződéses kötelezettsége lett volna a posztok reklámként való megjelölése. Ez nem mentesíti azonban a hirdető vállalkozást sem: mivel a bejegyzésekben szereplő áru értékesítése, eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében állt, a jogszabályi rendelkezések alapján egyaránt felelős a bújtatott hirdetésekért.
A GVH Berki Renáta cégére, a B&B Media Group Kft.-re 2,2 millió forint, míg a NEXT-TIME Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re 1,2 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. A hatóság a bírság kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe vette, hogy a véleményvezér az eljárás alatt a jogszabályokhoz igazította gyakorlatát és minden kérdéses posztjába utólag beillesztette a #reklám megjelölést. A kereskedő cég is önként befejezte a vizsgált reklámozást.
Címlapkép: Instagram
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







