20 °C Budapest

Nagyot ment a Richter: nem vártak ekkora profitot

2020. május 8. 11:07

Jóval az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén az első negyedévben, a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 29,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 34,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 16,3 százalékos emelkedéssel 141,4 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közölt gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus alapján az árbevétel 13 százalékkal 137,4 milliárd forintra emelkedhetett az idei első negyedévben, az elemzők mindegyike növekvő árbevételt várt 2019 azonos időszakával összehasonlítva. Az adózott eredmény esetében 6,1 százalékkal magasabb, 23,4 milliárd forintos profitot vetített előre a Portfolio által összeállított konszenzus mediánja.

A világjárvány hatásáról a jelentésben kiemelik: a vállalat tőkeerős, jelenleg semmilyen hitelállománnyal nem terhelt mérlege, amit folyamatosan pozitív egyenlegű pénzáramlás egészít ki, szilárd alapot biztosít a válság és az azt várhatóan követő gazdasági lassulás idejére egyaránt.

"Bár a gyógyszeripar általában kevésbé kitett a válsághelyzetek okozta nehézségeknek, a Covid-járvány valamennyi iparágat alaposan megrázta, ideértve a miénket is" - idézi a jelentés Orbán Gábor vezérigazgatót. Hozzátette: talpon maradásukat a bizalomra és együttműködésre épülő szervezeti kultúrának, a vertikálisan integrált üzleti modellnek, a földrajzi és terápiás diverzifikációnak, valamint a tőkeerős pozíciójuknak köszönhetik.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint a gyógyszergyártás árbevétele 19,5 százalékkal 116,5 milliárd forintra emelkedett csoportszinten. A kiemelt termékek árbevétele az átlagot meghaladó mértékben nőtt. Ezt a termelő egységekben végrehajtott kapacitásbővítés tette lehetővé, amihez hozzájárult a beszámolási időszak vége felé tapasztalt felvásárlási láz első hulláma is - írták.

Az első negyedévben Magyarország és Lengyelország kivételével a nőgyógyászati árbevétel valamennyi kiemelt piacon emelkedett, a szegmens bevétele csoportszinten 19,8 százalékkal 41,5 milliárd forintra nőtt. A nagy- és kiskereskedelmi szegmensben 11 százalékkal 28,9 milliárd forintra nőttek a bevételek idén az első negyedévben. A deviza árfolyamok változása szintén kedvezően hatott, 8,2 milliárd forinttal növelte a konszolidált árbevételt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egy részvényre jutó nyereség 156 forint volt az első három hónapban, az előző évi 118 forint után. Az üzleti tevékenység eredménye jelentősen, 46,5 százalékkal nőtt, 25,2 milliárd forint lett. Az üzemi eredményhányad 17,8 százalékot tett ki a bázisidőszakban elért 14,1 százalékkal szemben. A csoport pénzügyi eredménye 5,7 milliárd forint nyereség volt, az előző év azonos időszaki 5,2 milliárd forinttal szemben.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedésben papírok árfolyama 20 forinttal, 0,30 százalékkal 6725 forintra emelkedett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el. Az elmúlt évben a legagasabb árfolyama 7140 forint, a legalacsonyabb 4702 forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?