Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő hetekben Magyarországon.
A Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen, 150 új munkahelyet teremtve, amelyhez a kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Közölte: a Schaeffler, amely a világ 23. legnagyobb autóipari beszállító vállalata, új vállalati stratégiája keretében folyamatosan növeli az elektromos autók komponenseinek gyártási kapacitását. A vállalat úgy döntött, hogy az új autóipari korszakra történő átálláshoz szükséges beruházását Magyarországon valósítja meg, az új gyáregység kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik majd - mondta.
Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy az új gyár egy 30 hektáros területen, a régi gyártól 3 kilométerre, zöldmezős beruházással épül meg. A 18 ezer négyzetméternyi területből 15 ezer tisztán gyártóterület lesz. A beruházás 2020 februárjában kezdődik, és az év végére befejeződik.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








