Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter megegyezett a ritka és drága gyógyszerek támogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvánnyal.
Az új állami kkv-stratégia eredményeként fokozott tempóban fejlődhetnek a vállalkozások, ez pedig a finanszírozási oldalon a magyar lízingpiac számára is lehetőséget nyújt a növekedésre. A cégek fejlődését segítő gépek beszerzésében a lízing komoly szerepet kapott, a termelőgépeknél az első félévben 35 százalékkal, az agrárgépeknél 15 százalékkal, az építőgépeknél pedig 29 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg. A lízingcégek új kihelyezéseik mintegy háromnegyedét a kkv szektor számára nyújtják, ami évi 500-550 milliárd forintot jelent.
Elkészült a kis- és középvállalkozások (kkv-k) szerkezetváltását, valamint növekedését megalapozó kormányzati stratégia, amely 2019-től 2030-ig határozza meg a legfontosabb lépéseket. Az új stratégia az adminisztrációs terhek mérséklése mellett előirányozza a kiemelkedően szereplő vállalkozások elismerését, valamint a zöld és high-tech megoldásokat is előnyben részesíti - közölte a Magyar Lízingszövetség. A stratégia szerint például 2019-ben és 2020-ban több mint 175 milliárd forintos forrás áll a kkv-k rendelkezésére, amelyből közel 100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás.
Kivételes szektor
A Magyar Lízingszövetség szerint az új stratégia nagyon fontos lépés a magyar kkv-k fejlesztése, valamint a gazdasági növekedés szempontjából. 2010-tól 2018 végéig ugyanis a kkv-k adták a GDP-növekedés 24 százalékát, emellett tíz foglalkoztatottból hét kkv-knál dolgozik. A kkv-k növekedésben vállalt szerepe a Lízingszövetség szakemberei szerint fokozható innovatív lépésekkel és beruházásokkal. Ezzel összhangban van a Magyar Nemzeti Bank közelmúltban bemutatott 330 pontból álló versenyképességi programjának több javaslata is. A jegybanki szakértők szerint a magyar kkv-szektor fejlődésének egyik gátja, hogy csak minden ötödik kkv innovál.
Növekedés, finanszírozás, gépek
- mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A stratégiában célként megjelenő zöldebb működés és a high-tech irányba elmozdulás is jelentős beruházásokat feltételez. Mindez persze a lízingcégek számára is üzleti lehetőséget teremthet. A főtitkár kiemelte: a lízingcégek új kihelyezéseik mintegy háromnegyedét a KKV szektor számára nyújtják, ami évi 500-550 milliárd forintot jelent.
Az Európai Központi Bank a kkv-k forráshoz jutásáról szóló rendszeres felmérése adatai szerint (SAFE) 2018-ban is a kkv-k számára a lízing kiemelkedően fontos szereppel bír. A felmérésben megkérdezett vállalkozások 40 százaléka jelölte meg a lízinget mint a vállalkozás számára releváns finanszírozási formát. Ez az arány pedig lényegében megegyezik a különböző hitelkereteket népszerűségével. A válaszolók 32 százaléka pedig növekvő finanszírozási igényről nyilatkozott.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tóth Zoltán hozzátette: a hazai helyzet is bizakodásra ad okot, hiszen az MNB legfrissebb adatai szerint az NHP fix konstrukcióban megkötött ügyletek 44 százaléka volt lízing, ami azt jelzi, hogy a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozásában a lízing kulcsszerepet játszik.
2019 első hat hónapjában a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 36 milliárd forintot helyeztek ki a vállalkozások által használt termelőgépek finanszírozására, ami 35 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. Az agrárgépek esetében 15 százalékkal 45,2 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg, az építőgépeknél pedig 29 százalékkal 14,5 milliárd forintra emelkedett a finanszírozás volumene.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








