A felújítás során megőrzik a híd jelenlegi megjelenésbeli karakterét.
Több mint tíz éve nem volt ilyen magas a kkv-k beruházási szándéka, jelenleg a cégek 78 százaléka készül valamilyen fejlesztésre - derült ki egy friss kutatásból.
Céges beruházásokban gazdag következő egy év elé nézhetünk. A hazai vállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index felmérés eredménye szerint ugyanis tovább nőtt a beruházást tervező vállalkozások aránya.
- mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
IT
A célokat tekintve kissé átrendeződött a toplista az év elejéhez képest. Az informatikai fejlesztések (42%) egy év elteltével újra az első helyre kerültek, megelőzve az eddig élen álló gépek, berendezések korszerűsítését (40%). A gépjárműpark korszerűsítése stabilan tartja harmadik helyét, de 24%-ról 28%-ra emelkedett az ebben gondolkodó cégek aránya. "A válaszok alapján úgy tűnik, hogy eljött az ideje az eddig kissé háttérbe szorult informatikai beruházásoknak. Ezek általában olyan párszázezer forintos fejlesztések, amiket nem feltétlenül saját tőkéből, hanem a könnyen és gyorsan elérhető szabad felhasználású hitelekből finanszíroznak a cégek, mint például a K&H üzlettámogató hitel" - tette hozzá a főosztály vezető.
A különböző ágazatok közül a szolgáltató és mezőgazdasági vállalkozásoknál lehet a leginkább számítani új beruházásokra (86% és 83%). Tőlük nem sokkal lemaradva az ipari cégek vannak (79%), miközben a kereskedelemben ennél jóval szerényebb fejlesztési szándék látható (64%). A cégek méretét tekintve viszonylag egységes képet mutatnak a várakozások: a középvállalkozások 87 százaléka, a kisvállalkozások 81 százaléka és a mikrovállalkozások 75 százaléka tervez beruházást a következő egy év során.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






