Összesen 270 milliárd forintnyi kamatmentes európai uniós hitelkeret vált elérhetővé a hazai kis- és középvállalkozások számára a Ganz Ábrahám-program részeként.
Értetlenül fogadta a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Lázár János mai napon tett kijelentését, miszerint úgy tűnik, nem nagyon jut majd EU-s pénz a lakosságnak energetikai korszerűsítésekre.
- reagált közleményben a MEHI Lázár János mai napon, a Portfolio konferenciáján tett kijelentésére.
Az Intézet szerint az energiahatékonysági beruházásokra ugyanis már szerepel a - Brüsszel által elfogadott - operatív programokban kb. 450 milliárd forintnyi forrás elkülönítve, ebben egyaránt benne vannak a lakossági, a középületek és a vállalkozások által felhasználható pénzek. A kormány által elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégia számításai szerint a középületek 2020-ig tartó energetikai felújítására 152 milliárd forint szükséges, mely összeg 3 operatív programon belül (KEHOP, TOP, VEKOP) elkülönítésre is került.
Mint írják, ha ezekből a programokból a közintézmények felújítására további pénzeket irányít át a kormány, akkor azt kockáztatja, hogy az idén elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában meghatározott célok kerülnek veszélybe. A stratégia ugyanis összesen 49 petajoule-nyi primerenergia fogyasztáscsökkentést irányzott elő 2020-ig, de a középületek energetikai felújításána keresztül elérhető csökkentés csak 1,6 petajoule-nyi.
Véleményük szerint a lakossági források megvonása ráadásul hosszú távon százmilliárdokba kerülne a gazdaságnak. A MEHI által kidolgozott Hazai Hatékonyság Program számításai szerint - melyet a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia is alátámasztott - a forrásokból támogatott lakossági energiahatékonysági program több tízezer állást hozna létre az építőiparban, országosan elosztva és évente akár hetven milliárd forinttal emelné meg a költségvetés adóbevételeit.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Emlékeztettek, a magyarok átlagosan még mindig összkiadásuk több mint negyedét fordítják lakásfenntartásra és az energiaszámlák kiegyenlítésére. Vásárlóerő-paritáson - azaz pénztárcánkhoz mérve - a gáz és áram együttes költségeit tekintve az EU 28 tagállamának utolsó harmadában helyezkedünk el, holott a gáz és áram ára már az EU 28 tagállama közül szinte nálunk a legolcsóbb. Nem véletlenül, a magyar lakások több mint kétharmada energetikai felújításra szorul. Az ezredforduló óta alig javult a magyar háztartások egy négyzetméterre jutó fűtési energiafelhasználása.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







