A két nap alatt nemcsak koncertcunamira, hanem hosszú, elszállós jam sessionökre is készülhetünk a pusztazámori Öreg Tölgy Kastély parkjában.
Múlt hét végéig egyetlen érintett sem kért engedélyt arra, hogy dohányboltját valamely nagyobb fesztivál helyszínén nyithassa újra - írta szerdai számában a Magyar Nemzet, amely szerint mindez ahhoz vezethet, hogy a fesztiválok látogatói csak nagyobb gyalogtúrával juthatnak el a legközelebbi dohányboltig.
A lapnak Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta: a fesztiválok helyszínére elvben átköltözhetnek egyes dohányboltok, ennek azonban több előfeltétele is van. Elsőként az, hogy a zenei rendezvényen megjelenni kívánó trafikosnak új engedélykérelmet kell benyújtania az adóhivatalhoz azt indítványozva: a hatóság tegye számára lehetővé, hogy az adott körzetben, de másutt található dohányboltját a fesztivál helyszínére, területére helyezze át. Lényeges emellett, hogy az új üzlethelyiségnek meg kell felelnie az előírásoknak: cigarettát fesztiválon sem lehet árusítani konténerből, lakókocsiból vagy olyan bódéból, ahová vevők nem tudnak belépni. Az engedélyezési folyamat több hétig is eltarthat- tette hozzá a szóvivő.
A NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője, Suller Attila azt mondta: cigarettát július közepe óta kizárólag a nemzeti dohányboltokban lehet árusítani, a fesztiválokon tevékenykedő pénzügyőrök így feladatul kapták az illegális cigaretta-árusok elleni fellépést is. Megjegyezte: azok, akik engedély nélkül kínálnak különféle dohánytermékeket, ötmilliótól ötszázmillió forintig terjedő bírsággal számolhatnak.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








