Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni.
"A trafikok termékkörének bővítésével kisiklott a vonat. Ma egy átlag vásárló az élelmiszerboltokban 100 forintból 40-et élvezeti cikkekre költ, ezeken van a kereskedőknek a legnagyobb haszna. Ezeket azonban a trafikokban is meg lehet majd vásárolni" - mondta el egy csütörtöki interjúban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki szerint vegyesboltok születésének lehetünk szemtanúi.
A főtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy döntően az élvezeti cikkek jelentik az élelmiszerboltok profitját, így ugyanazon a tortán sokkal több szereplő fog osztozni, ez pedig jelentősen megnehezíti az élelmiszerüzletek, különösen a kisebb boltok helyzetét. A cigaretta ráadásul egy vonzerő, a dohányosok, ha megveszik a cigarettát, a közelben - azaz a trafikokban- mást is fognak vásárolni - tette hozzá Vámos György.
Emlékezetes: a hamarosan induló Nemzeti Dohányboltokban a dohánytermékeken kívül jégrémet, fagylaltot, üdítőt, szeszes-és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket újságot, valamint lottót is kínálhatnak a trafikok.
Vámos György felhívta a figyelmet arra is, hogy a dohánytermékek árának emelkedésével megnövekedhet a feketézés veszélye is.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







