Új mikrovállalkozói ügyfeleket próbálnak a hazai pénzintézetek magukhoz csábítani, az egyre kedvezőbb feltételekkel rendelkező számlavezetési csomagok segítségével. Szinte már minden nagyobb banknál elérhetőek a kifejezetten az induló cégekre kifejlesztett pár száz forintos havidíjú konstrukciók, valamint megjelentek a teljesen ingyenes változatok is - írja a Világgazdaság.
A bankok számára több jelentős ok is közrejátszik a kedvezményes tarifákkal kínált konstrukciók alkalmazásában. Egyrészt, sok kicsi sokra megy alapon mindenképp megéri nekik kiszolgálni ezt a réteget is, hiszen hazánkban nagyjából 800 ezerre tehető az ebbe a kategóriába sorolható vállalkozások száma, így hosszú távon még a legolcsóbb számlacsomaggal is jelentős díjbevételre tehetnek szert a szolgáltatók. Másrészt pedig, szerencsés esetben az induló cégek idővel kinövik az alapkategóriás csomagokat, és finanszírozásuk is szükségessé válik.
Ingyenes, havi számlavezetési díj nélküli konstrukcióval jelenleg csak az FHB szolgál a piacon (úgy, hogy ez a csomagdíjat is magában foglalja), viszont a bank természetesen bizonyos feltételekhez köti az ingyenes lehetőség igénybevételét. A Start névre hallgató konstrukcióban a nulla forintos számlavezetési díj csak abban az esetben érvényes, ha a nyitástól számítva félévente legalább egymillió forintos terheléses forgalom jelenik meg a bankszámlán.

A legnagyobb hazai pénzintézetnél, az OTP-nél is lehetséges akciós jelleggel az alapdíjmentes számlavezetés. Amennyiben a céges ügyfél a banknál az év végéig számlacsomagot nyit, akkor számlavezetési díját hat hónapon keresztül nem számítják fel.
Akciós ajánlatokkal, a fent említett példákon kívül még számos pénzintézetnél találkozhatunk a piacon. Többnyire jellemző a kezdő vállalkozásoknak szánt számlacsomagokra, hogy egy sor ingyenes szolgáltatást beépítenek a termékbe, és több helyen - például a K&H Start vagy a CIB Bázis csomagjánál - előfordul az első évben a kártyadíj elengedése is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az induló vállalkozásokra kifejlesztett konstrukciók mellett egyéb újdonságokkal is próbálkoznak a pénzintézetek. A Raiffeisen Átalánydíjas Számlacsomagoknak például az a lényege, hogy a szerződő fél a kiválasztott változat fix, havi átalánydíját fizeti mindaddig, amíg át nem lépi az adott csomaghoz tartozó kimenő forgalmi limitet.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







