Adóssággyártó vállalkozók szennyezik a cégvilágot

2010. november 5. 15:02

Nem hozott kiugró számokat az október a cégvilágban, sőt a szeptemberi "földcsuszamlás" után mintha némiképp csitulnának a hullámok. Az idei tizedik hónapban 1413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást a hitelezők, ennél idén öt hónapban is nagyobb számot regisztrált az Opten céginformációs szolgáltató. Derűlátásra azonban semmi ok, a válság csak "visszatért a rendes kerékvágásba".

A tavaly októberinél csak 11-gyel több, az idei csúcsot hozó szeptemberinél pedig 501-gyel kevesebb vállalkozás ellen indult felszámolás a múlt hónapban. Így az egy évvel korábbi bázishoz képest ugyan növekedést mutatnak a számok, ennek mértéke azonban elhanyagolható - főleg a kiugró szeptemberi 35%-kal összevetve szembetűnő a lassulás -, mindössze 0,78%-os.

"Ezekben az adatokban természetesen jelentős szerepet játszik, hogy a szeptemberi kiugrás mögött részben a nyári ügyhátralék ledolgozása áll, arról azonban semmiképpen sincs szó, hogy javulna a cégek általános likviditási helyzete" - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató.

Az első tíz hónap adatai hasonló irányú változást mutatnak. Az egy évvel korábbi 32,9%-ról 18,8%-osra szelídült a január-októberi időszakban indult összes felszámolási eljárás egy év alatti növekedési üteme. Idén október végéig 14 818 társaság ellen indult eljárás, ez csak 269-cel marad el a tavalyi egész éves adattól és messze meghaladja a 2008-as 11 451-et. "A kumulált adatok azt mutatják, hogy továbbra is fennmarad a magas felszámolási arány, azaz továbbra sem lehet a válság hatásainak enyhüléséről beszélni" - véli a szakember. Az első három negyedévben 21%-os volt a növekedés üteme, az első félévben pedig még csak 15%-os.

A végelszámolások tekintetében hasonló folyamatok figyelhetők meg, a szeptemberi egy évre visszatekintő gyors növekedés után októberben jelentős, 25%-os csökkenést mutatnak a számok. Idén októberben 1065 esetben döntöttek a tulajdonosok cégeik bezárása mellett, ez 68-cal kevesebb, mint szeptemberben és 354-gyel marad el az egy évvel korábbi számtól. Az első tíz hónap alapján fennmaradt ugyan a növekedés, de a tempó számottevően lassult. Tavaly október végén 37,8%-kal több céget zártak be a tulajdonosaik, mint a megelőző évben, idén a regisztrált 11 921 eset 6,95%-os növekedést jelent.

Október az újonnan alapított cégek száma sem mutatott kiugrást egyik irányba sem az év eddig eltelt hónapjaival összevetve. A tizedik hónapban bejegyzett 3656 új vállalkozás azonban szembetűnően kevesebb mind a szeptemberinél, mind pedig az egy évvel korábbinál. Az idei kilencedik hónapban 417-tel, tavaly októberben pedig 850-nel több új céget jegyeztek be, a csökkenés egy év alatt 18,9%-os. A tíz havi kumulált adatok ezeknél szolidabb változásokat mutatnak: idén október végén 1%-kal kevesebb volt az új bejegyzések száma, mint a megelőző évben, tavaly ez az adat 4,8%-os csökkenést mutatott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Már jelenleg is túlzottan sok vállalkozás működik, így mindenképpen káros ez a magas számú cégalapítás. Jó lenne hinni, hogy a gazdasági racionalitás, vagy a kényszervállalkozók számának az adózást érintő jogszabályváltozások miatti csökkenése áll a minimális mérséklődés mögött" - mondta a stratégiai igazgató. A cégfluktuáció az októberi mérsékeltebb mozgások ellenére továbbra is magas, ami arra is utalhat, hogy az adósságokkal terhelt cégeket üzemszerűen "gyártó" és azokat hátrahagyó vállalkozók továbbra is jelen vannak a cégvilágban.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem