A mai napon indították el idei tízezredik felszámolásukat a cégbíróságok - derül ki az Opten Kft. gyorsjelentéséből. Tavaly szeptember 9-én érte el ezt a 2008-ig, vagyis a válság kitöréséig elképzelhetetlen szintet a bedőlések száma.
Több mint 10 000 cég felszámolását indították el a cégbíróságok máig, július 23-ig. Tavaly a szomorú rekordot szeptember 9-én döntötték meg a hatóságok.
"Tavaly ilyenkor arra számítottunk, hogy magas szinten stabilizálódik a felszámolások száma, de csak lassan nő tovább. Optimisták voltunk." - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Az igazgató szerint az építőiparon látszik a legjobban, hogy sok cégvezető az utolsó pillanatig reménykedik valamiben, és ennek az sem mond ellent, hogy emelkedik a felszámolások száma is.
"Szomorú azt látni, hogy az építési főszezon kellős közepén megy tönkre a legtöbb építőipari vállalkozás, ez arra utal, hogy a reménytelen likviditási helyzetbe került cégek nem tudnak már hitelt, vagy előleget szerezni ahhoz, hogy az amúgy is alacsony megrendelés állományból nekik is jusson egy kicsi"- mondja az Opten stratégiai igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Csorbai szerint más ágazatokra is igaz lehet, hogy a megromlott likviditási helyzetből nehéz a visszatérés, a bajba került cégeket a megrendelők is kerülik, ezért a válság második szakaszára még inkább igaz lehet, hogy korábban jól működő cégek kerülnek nehéz helyzetbe.
"Feltehetőleg ez a folyamat tartja növekedési pályán a bedőléseket" - véli az igazgató.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







